Zenta (Сента), Poštanska 5.

Zenta (Сента)
Poštanska 5.
Posta utca elején

Felállítás2011. július 15.

Dr. Pinczés Sándor
2017.08.31. 18:00
A zentai városháza előtt van egy csábító tér – azt hinné a vágyakozó „szobros”, hogy itt aztán van lehetőség.
Hát nincs. Azonban a városháza mellett a Postás utca rögtön egy meglepetéssel fogas, a hajdani és mára kitüntetett figyelemben részesülő, snájdig polgármester mellszobrával, melyet – mily öröm – egy magyar szobrász szoborta. Az a benyomásom, hogy jelen állás szerint Dudás Sándor szobrász több megbízatást kap Zentán, mint Magyarországon.
A kockakőből kiemelkedő talapzat gránitlapokból áll előlapján címerrel ls Gombos Gábor nevével.
A büszke Zenta város mellszobrot állított sikeres polgármesterének.
Bőséges az irodalom, ami a polgármester érdemeivel foglalkozik:
"Zenta Szerbia, illetve a Vajdaság Autonóm Tartomány északi részén fekszik, a Tisza jobb partján, 42 km-re a szerb-magyar határtól délre."
"Zenta város történetében még nem volt példa arra, hogy egy volt városvezető emlékét szoborral tisztelte volna meg az utókor. Most vége ennek is eljött az ideje."
"Karakán jellemét és különc viselkedését talán a Pesti Hírlap egyik újságírója fogalmazta meg legfrappánsabban , amikor ezt írta róla: -Mikor a király Szegeden járt , a hódoló városok polgármesterei közt, a legfényesebb, a legfessebb, a legdelibb, Zenta város ifjú polgármestere, Gombos Gábor volt."
"Gombos Gábor 1882 és 1888 között a polgármesteri tisztséget töltötte be, s ebben az időszakban a Tisza-parti kisváros épült, szépült, gyarapodott, a település az egyszerű „faluból” az akkori Magyarország művelt városai közé emelkedett."
Források:
http://www.sentainfo.org/hu/o/8_Szobrok%20%C3%A9s%20eml%C3%A9km%C5%B1vek/47_Gombos%20G%C3%A1bor-szobor
http://www.eugen.hupont.hu/82/mese-az-ambiciozus-polgarmesterrolgombos-gabor-18811888
https://www.magyarszo.rs/hu/2011_07_16/kultura/41251/Zent%C3%A1n-felavatt%C3%A1k-Gombos-G%C3%A1bor-szobr%C3%A1t.htm

Cím alapján hasonló

"Gombos Gábor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
288553
Feltöltve
2017.08.31. 17:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ34/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.31. 17:02

"Gombos Gábor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
288554
Feltöltve
2017.08.31. 17:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

288555
Feltöltve
2017.08.31. 17:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

288556
Feltöltve
2017.08.31. 17:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/60 • ISO160

288557
Feltöltve
2017.08.31. 17:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/60 • ISO400

288558
Feltöltve
2017.08.31. 17:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO125

288559

288560
Feltöltve
2017.08.31. 17:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.31. 17:02

"Gombos Gábor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
288561
Feltöltve
2017.08.31. 17:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.31. 17:03

"Gombos Gábor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zenta (Сента)
Feltöltő
Azonosító
288562
Feltöltve
2017.08.31. 17:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

288563
Feltöltve
2017.08.31. 17:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.31. 17:03
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.08.31. 18:00
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Gombos Gábor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.