Nagyvárad (Oradea), Rulikowski temető / Cimitirul Rulikowski

Nagyvárad (Oradea)
Rulikowski temető / Cimitirul Rulikowski
P/8-as szektor

Felállítás1912


Orbán Róbert
2017.08.23. 14:20
A domborműves síremlék Jelinek Ferenc nagyváradi műkertész és családtagjainak nyughelye.
A síron lévő relief egy kertben álló, madarakat etető kisfiút ábrázol. Ebből arra következtethetünk, hogy az emlék elkészítése az 1912-ben, hét éves korában meghalt Jelinek Ferike temetéséhez kapcsolódik. (Előfordulhat, hogy a síremlék felállítására csak a következő évben, 1913-ban került sor.)
A dombormű sarkában a "FinTa" szignó látható.

A Finta fivérek között három szobrász is volt, hosszabb - rövidebb ideig mindhárman Nagyváradon éltek. Vajon ki készítette közülük a síremléket?
Finta Sándor (1881 - 1958)? Ő 1912-ben a szamosújvári börtönben ült, 1913-ban szabadult majd rövidesen Túrkevére költözött. Teljességgel nem kizárható, de kicsi a valószínűsége, hogy ő lenne az alkotó.
Finta Gergely (1883 - 1947) az életrajzi adatok szerint ebben az időben Franciaországban élt, ahol többek között Rodin-nél tanult szobrászatot. Nem nagy a valószínűsége, hogy ő lenne az alkotó.
Finta Sámuel (1892 - 1979) tűnik a legvalószínűbbnek, de vele kapcsolatban is merülnek fel kétségek. Ő 1912-13-ban Nagyváradon élt, ahol Veiszlovits Adolf kőfaragónál dolgozott segédként. A síremlék állítása idején mindössze 20-21 éves volt. Vajon megengedte-e neki a mester, hogy egy munkát önállóan végezzen és szignáljon?
Források:
Finta Sámuel - http://www.fintamuzeum.hu/?page_id=726
Finta Gergely - http://www.fintamuzeum.hu/?page_id=725
Finta Sándor - http://www.fintamuzeum.hu/?page_id=724
Kovács Gy. István: Túrkeve képzőművészete (Finta testvérek) - http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Turkeve/pages/turkeve_kepzomuveszete.htm



Cím alapján hasonló

"Jelinek-síremlék" c. alkotás fotói

Jelinek-síremlék (Finta Sámuel, 1912) - Nagyvárad / Oradea
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
288048
Évszám
1912
Feltöltve
2017.08.23. 11:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.23. 11:57
1912
Jelinek-síremlék (Finta Sámuel, 1912) - Nagyvárad / Oradea

"Jelinek-síremlék" c. alkotás fotói

Jelinek-síremlék (Finta Sámuel, 1912) - Nagyvárad / Oradea
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
288050
Évszám
1912
Feltöltve
2017.08.23. 12:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.23. 12:03
1912
Jelinek-síremlék (Finta Sámuel, 1912) - Nagyvárad / Oradea

"Jelinek-síremlék" c. alkotás fotói

Jelinek-síremlék (Finta Sámuel, 1912) - Nagyvárad / Oradea
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
288051
Évszám
1912
Feltöltve
2017.08.23. 12:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.23. 12:22
1912
Jelinek-síremlék (Finta Sámuel, 1912) - Nagyvárad / Oradea

"Jelinek-síremlék" c. alkotás fotói

Jelinek-síremlék (Finta Sámuel, 1912) - Nagyvárad / Oradea
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
288052
Évszám
1912
Feltöltve
2017.08.23. 12:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.23. 12:25
1912
Jelinek-síremlék (Finta Sámuel, 1912) - Nagyvárad / Oradea

"Jelinek-síremlék" c. alkotás fotói

Jelinek-síremlék (Finta Sámuel, 1912) - Nagyvárad / Oradea
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
288053
Évszám
1912
Feltöltve
2017.08.23. 12:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.08.23. 12:32
1912
Jelinek-síremlék (Finta Sámuel, 1912) - Nagyvárad / Oradea

"Jelinek-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297082
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.11.24. 23:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.24. 23:31
2016. október

"Jelinek-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297083
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.11.24. 23:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.24. 23:32
2016. október

"Jelinek-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297084
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.11.24. 23:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.24. 23:33
2016. október

"Jelinek-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297085
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.11.24. 23:33
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.24. 23:33
2016. október

"Jelinek-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297086
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.11.24. 23:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.24. 23:34
2016. október
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.11.24. 23:34
1 új fotót töltöttem a "Jelinek-síremlék" műlaphoz
17.11.24. 23:33
1 új fotót töltöttem a "Jelinek-síremlék" műlaphoz
17.11.24. 23:33
1 új fotót töltöttem a "Jelinek-síremlék" műlaphoz
17.11.24. 23:32
1 új fotót töltöttem a "Jelinek-síremlék" műlaphoz
17.11.24. 23:31
1 új fotót töltöttem a "Jelinek-síremlék" műlaphoz
17.08.23. 14:20
Orbán Róbert publikálta "Jelinek-síremlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.