Biatorbágy, Baross Gábor utca 1.
További képek a Fotólistában

Biatorbágy
Baross Gábor utca 1.
Az un. Faluház, vagyis a Juhász Ferenc Művelődési Központ épülete előtt.

Felállítás2017. augusztus 20.

Göröntsér Vera
2017.08.21. 19:26
Lehet, ez az én keresztem? Egy új szobor, most egy nappal lekésett avatás.Találtam a hírt (mert kerestem) és figyeltem. Őrizgettem a morzsákat, pályáztatás, pályázat, avatás időpontja. Jó lett volna ott is lenni, ki tudja meddig tehetem?

Juhász Ferenc (1928–2015) a Nemzet Művésze cím birtokosa, kétszeres Kossuth-díjas író, Bia szülötte. Méltán büszkék rá, a Művelődési Ház, ami elé az alkotást elhelyezték, ugyancsak az ő nevét viseli. Életrajza Biatorbágy műlapján: http://www.biatorbagy.hu/content/200910071110

A város 2016-ban döntött úgy, pályázatot ír ki (első forrás) a szobor létrehozására. Innen: "...a költőt abban a korában, körülbelül 50 évesen elevenítse meg, amikori arca leginkább él a köztudatban. Juhász Ferenc a XX. század egyik legtöbbet ábrázolt költője volt, tekintete, élete és titkokat-látó szemei, határozott vonásai, egyenessége, gazdag teremtett világa mind-mind megihlették kortársait. (...) célunk, hogy örök emléket állítva a zseniális alkotónak – Juhász Ferenc hazataláljon Biatorbágyra és mindenki emlékezetében megmaradhasson a műalkotás által felejthetetlen alakja."
A kiírásra több pályamű érkezett (a 15-ös sorszám biztos), amiből a város vezetése hármat emelt ki és pályáztatott meg a Nemzeti Kulturális Alap támogatására. Az NKA a műveket elbírálta, de nem tudott támogatást adni, mivel – írták: "A támogatott pályázatok körét a beadott pályázatok mennyisége és minősége, valamint a rendelkezésre álló támogatási keretösszeg együttesen határozta meg." Így a szobor előállításának teljes költségét a város viselte. Az előzményeket, itt leírtakat, ill. a három pályamű részletes bemutatását a második forrásban lehet nyomon követni.
A választás a három korábban kiemelt pályamű közül a 15-ös számúra, Böjte Horváth István művére esett.

Az 50 év körüli költő egy kör alakú alacsony posztamens egyik oldalán, jellegzetes testtartásban, gondolataiba merülve ül. Mellette könyvek, élete kísérői, művei hevernek. Egyedül van, és nem mondanám, úgy tűnik, éppen társra vár. Mégis ott van mellette egy másik szék a kor elvárásait követve.
A talapzat gondosan megtervezett, rajta a négy égtáj is jelölve. A költő széke az észak pontja mellett, könyvei azon túl lettek elhelyezve. A néző dél környékén áll, ha szemből akarja nézni az alkotást. A gránitba vésett idézet a költő 2009-re datált írásának néhány záró sora:
"...Ó, te Áhítatom és Élethitem Alföldi Életbuborék-Éjszaka,
te Szent Pályaudvar. Örökké enyém, mint a halál!
Aztán jött a piros sáska-szemű vicinális-vonat.
Fölszálltam rá, és elindultam hazafelé. Haza, haza, haza.
A várakozásból a várakozásba. Hogy élve maradjak,
verset írjak, szeressek mindhalálig."
Egészében olvasható a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000010451&secId=0000922308&mainContent=true&mode=html
Források:
http://www.biatorbagy.hu/palyazatok/p%C3%A1ly%C3%A1zati-felh%C3%ADv%C3%A1s-juh%C3%A1sz-ferencnek-eml%C3%A9ket-%C3%A1ll%C3%ADt%C3%B3-k%C3%B6zt%C3%A9ri-alkot%C3%A1s-megval%C3%B3s%C3%ADt%C3%A1s%C3%A1ra
http://biatorbagy.hu/system/files/elt_juhasz_ferenc_szoborpalyazatrol.pdf
http://www.biatorbagy.hu/hatarozatok/201701269658

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
287885
Feltöltve
2017.08.21. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.21. 18:10

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
287888
Feltöltve
2017.08.21. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

287893
Feltöltve
2017.08.21. 18:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.21. 18:14

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
287887
Feltöltve
2017.08.21. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO100

287886
Feltöltve
2017.08.21. 18:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.21. 18:10

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
287889
Feltöltve
2017.08.21. 18:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.21. 18:11

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
287890
Feltöltve
2017.08.21. 18:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.21. 18:11

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
287892
Feltöltve
2017.08.21. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.21. 18:13

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
287896
Feltöltve
2017.08.21. 18:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.21. 18:15

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
287891
Feltöltve
2017.08.21. 18:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.21. 18:13

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
287894
Feltöltve
2017.08.21. 18:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.21. 18:14

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
287895

469265
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2021.11.22. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.22. 21:15
2017. augusztus

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
469266
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2021.11.22. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/160 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.22. 21:15
2017. augusztus

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
469267
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2021.11.22. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.22. 21:15
2017. augusztus

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
469268
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2021.11.22. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/400 • 37.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.22. 21:15
2017. augusztus

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
469269
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2021.11.22. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • 10.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.22. 21:15
2017. augusztus

"Juhász Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
469270
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2021.11.22. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.22. 21:15
2017. augusztus
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.11.12. 15:19
Megérintettem a "Juhász Ferenc" alkotást
21.11.22. 21:15
6 új fotót töltöttem a "Juhász Ferenc" műlaphoz
17.08.21. 19:26
Göröntsér Vera publikálta "Juhász Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.