Kisoroszi kálvária stációi

Kisoroszi, Széchenyi út 8.

Alternatív, helyi címek:"A soha el nem készülő "

Kisoroszi
Széchenyi út 8.

Avatás2013. március 31.

kectam
2017.08.23. 00:02
2013 virágvasárnapján a köztársasági elnök részvételével avatták fel a kálváriát. Még márványtáblát is kapott az első stáció oldalán. Ezzel mindössze az a gond, hogy a stáció a mai napig nincs kész!
Jelen kálváriánk 14 stációjából csak 10 van készen, hiányzik még a X. ,a XI. a XIII. és a XIV. , illetve nem is pontos ez így, hisz mind a négy helyén van egy-egy gipszöntvény, igaz mind egyforma.
Az avatáskor mindössze az első stáció volt teljesen készen, azóta eltelt több mint 4 év alatt még kilenc készült el. Az avatáson havi egy stáció megvalósítását ígértek, de az ígéretet nem követte tett.

Téglából rakott 40x40-es alapon 180 cm magas, cseréppel fedett oszlopokban elhelyezett kerámia/gipszöntvény stációk. Ezekből 6-6 darab kíséri a felvezető útat a kis dombon lévő kápolnáig. Az utolsó két stáció a kápolna elején látható, sajnos csak gipszformázatban.

Ami kész van az viszont szép égetett, mázas kerámia. Letisztult és részletgazdag, gondosan megválasztott színvilággal párosul. Az eddig elkészült kerámiabetétek Krisztus szenvedéseinek bemutatását "eseményhűen" követik.

A stáció további sorsát figyelemmel kísérem, változás esetén a szükséges frissítést elvégzem.
Források:
http://www.kisoroszi.hu/images/content/ujsag/13_04.pdf
http://csendhegyek.blogspot.hu/2015/04/kisoroszi-kalvaria-h.html

kectam műlapja

Cím alapján hasonló

"Kisoroszi kálvária stációi" c. alkotás fotói Kisoroszi településről

Feltöltő
Azonosító
287823
Feltöltve
2017.08.21. 05:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.21. 05:54

"Kisoroszi kálvária stációi" c. alkotás fotói Kisoroszi településről

Az I. stáció
Feltöltő
Azonosító
287824
Feltöltve
2017.08.21. 05:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/640 • ISO80

A II. stáció
Feltöltő
Azonosító
287825
Feltöltve
2017.08.21. 05:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

A III. stáció
Feltöltő
Azonosító
287826
Feltöltve
2017.08.21. 05:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

A IV. stáció
Feltöltő
Azonosító
287835
Feltöltve
2017.08.21. 06:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.21. 06:06
A IV. stáció

"Kisoroszi kálvária stációi" c. alkotás fotói Kisoroszi településről

Az V. stáció
Feltöltő
Azonosító
287827
Feltöltve
2017.08.21. 05:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.21. 05:54
Az V. stáció

"Kisoroszi kálvária stációi" c. alkotás fotói Kisoroszi településről

A VI. stáció
Feltöltő
Azonosító
287828

A VII. stáció
Feltöltő
Azonosító
287829
Feltöltve
2017.08.21. 05:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO80

A VIII. stáció
Feltöltő
Azonosító
287830
Feltöltve
2017.08.21. 05:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

A IX. stáció
Feltöltő
Azonosító
287831
Feltöltve
2017.08.21. 05:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.21. 05:54
A IX. stáció

"Kisoroszi kálvária stációi" c. alkotás fotói Kisoroszi településről

A leendő X. és XI. stáció
Feltöltő
Azonosító
287832
Feltöltve
2017.08.21. 05:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.21. 05:55
A leendő X. és XI. stáció

"Kisoroszi kálvária stációi" c. alkotás fotói Kisoroszi településről

A XII. stáció
Feltöltő
Azonosító
287834
Feltöltve
2017.08.21. 05:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.21. 05:55
A XII. stáció
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.08.23. 00:02
A közösség publikálta kectam "Kisoroszi kálvária stációi" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.