Repülő boszorkány
Eléggé inspirált a felbukkanó lehetőség és – mivel éppen másnap arra jártam –, kis kitérővel elmentem szemlézni. Köszönöm Ády!
A szálló neve megváltozott, a felirat futtomban is feltűnt. Olvasom (ld. első forrás), a hotel leszakadt a korábbi szállodaláncról és új, illetve üzletpolitikailag ígéretesebb partnerhez csatlakozott. Mindez egy háromszoros évforduló ünnepén, amit ugyancsak a forrás részletez.
Valószínűleg ezzel függ össze a szálló belsejében is tapasztalt kisebb átalakulás. Vagyis érdemes volt újra odamenni. Szinte minden, eddig valószínűleg raktárban tartott műalkotás előkerült, egyik-másik helyet változtatott, igaz két Rétfalvi-művet (még) nem találtam meg.
Ami belépésemkor azonnal feltűnt, a "boszi"! Egész biztosan nem volt ott korábban, hiszen észrevettem volna a mókás figurát, amint seprűjét meglovagolva kinyúlik a hall légtere fölé! És micsoda meglepetést okozott, amikor kiderült, ez a megtestesült poén Kő Pál alkotása!
A Repülő boszorkány járművén, a seprűjén "száguld" a félemeleti lépcsőfordulóban a hall felé megnyitott erkély felől. Haja rémisztően az ég felé meredezik, szeme vöröslik, homlokán a "jel". Ruházata mindössze a mellbimbóját fedő egy-egy festett virág, míg kalimpáló lábain bokacsizma díszeleg. Ő, maga hetykén üli meg a seprűt aminek nyele hátsó részén egy formás, de teljesen meztelen potyautas utazik.
Megláttam és nem tudtam mást tenni, nevettem. Nevettem és fényképeztem...
Jubileumi kiadvány a Hotel Hungária múltjáról/Ády (levélváltás)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8e574948d6888b20e4a34771b7ed3c0e_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f59220a924ed1c14e8897f54e6b95152_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/52734a846297384874eb03c105b2bfa5_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c2991a00fe176bfa17993634c5706849_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/15 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b7cef21a53a45dbe6f9b04d265b5c0e8_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/13 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f8e9b772ea9404dc1e313b70ab4bd3e1_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f8a7aef5d88f4cf47c786cf9881fd9a9_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/30 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8ea2bc0bcaed7e513db7594348c90d09_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/af4b59e78991f55eb7d84b5c82916882_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/25 • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/28b3031693c639c94a013c0c736bc02c_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e5e0e8895c76a366c7b62ba3a7583a38_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e2adeb421c1716348e9aaf26af1b325e_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a32054-605758fb6adab-838c99aa0f2f70b17b9e9389_4.jpg)
"Repülő boszorkány" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!