Pálosvörösmart, Mária Park

Az Építők útja felső részét követően, a Szent István szoborcsoporttól...Teljes szövegAz Építők útja felső részét követően, a Szent István szoborcsoporttól jobbra, Remete Szent Pál domborműve előtt.Kevesebb szöveg

Felállítás2016. július 16.

Göröntsér Vera
2017.08.23. 19:13
A pálos rendben nagy hagyománya van ezen a településen, amit tiszteletben is tart, ápol, fenn tart.
Az itt létesített Mária park első alkotás Szent Istvánt ábrázolja, amint felajánlja koronáját Szűz Máriának. A következő évben helyezték itt el és áldotta meg Csóka János pálos tartományfőnök Boldog Özséb szobrát akinek nevéhez kötődik a rend megalapítása. A pálos rend pedig az egyetlen magyar eredetű férfi szerzetesrend, hiszen az Esztergomban született szent férfi a pilisi erdőkbe vonult vissza, ott élte remete életét.
Boldog Özséb életéről és tetteiről átfogó leírás olvasható a forrásként használt szócikkben: http://www.katolikus.hu/szentek/1113-210.html

Innen: "...Személye a realitás talaján áll, nem szövik át a legendák aranyszálai. Egy alkalommal mégis csodálatos látomásban részesült, amely döntő volt további életútjára. Egy éjjel, ima közben az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül tüzes fénynyalábbá olvadtak össze. Úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy egyesítse a szétszórtan élő remetéket. Belátta, hogy ő egyedül kevés, önmagában semmi, szükséges az összefogás...."
Innentől ennek szentelte életét, templomot építtetett remetetársai összefogása érdekében, megszervezte a rendet és 20 évig irányította. Mivel az első remete, ennek az életformának első képviselője Remete Szent Pál volt, az ő oltalma alá helyezte.
A rend alapját Pilisszentkereszt megalapítása adta 1250-ben. Ezt követően terjeszkedett – legfőképp a Pilisben, többek között IV. Béla, és más királyok támogatásával. 1308-ban megkapta a végleges egyházi jóváhagyást.
Források:
http://wojtyla.hu/s_!news/i__51/i__24149
http://www.palosrend.hu/aktualis/beszamolok/532-boldog-ozseb-szobranak-megaldasa-palosvorosmarton

Kapcsolódó
Remete Szent Pál

Cím alapján hasonló

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói Pálosvörösmart településről

Feltöltő
Azonosító
287594
Feltöltve
2017.08.17. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.17. 20:22

287596
Feltöltve
2017.08.17. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

287595

287597
Feltöltve
2017.08.17. 20:23

Göröntsér Vera 17.08.17. 20:23

287605
Feltöltve
2017.08.17. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.17. 20:26

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói Pálosvörösmart településről

Feltöltő
Azonosító
287603
Feltöltve
2017.08.17. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

287598
Feltöltve
2017.08.17. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.17. 20:23

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói Pálosvörösmart településről

Feltöltő
Azonosító
287599

287604
Feltöltve
2017.08.17. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

287600
Feltöltve
2017.08.17. 20:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.17. 20:25

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói Pálosvörösmart településről

Feltöltő
Azonosító
287601
Feltöltve
2017.08.17. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.17. 20:26

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói Pálosvörösmart településről

Feltöltő
Azonosító
287602
Feltöltve
2017.08.17. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.08.17. 20:26
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.08.23. 19:13
Göröntsér Vera publikálta "Boldog Özséb" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.