Holokauszt domborműves emléktábla

Kassa (Košice), Puškinova 3.

Kassa (Košice)
Puškinova 3.
A zsinagóga homlokzatán látható.

Felállítás1992

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Kotricz Tünde (TundeK62)
2017.12.10. 00:29
Az egyetlen, ma még működő kassai zsinagóga falán is van egy Holokausztra emlékeztető tábla, de ennek alkotóját nem sikerült megtudnom.
Az épületről annyit lehet tudni, hogy Őry Lajos és Boskó Zoltán Géza pozsonyi építészek tervei alapján, 1926-27-ben épült.

A másik kassai emléktáblánál belinkelt előadást végignézve, arra lettem figyelmes, hogy egy ugyanilyen emléktáblát már avattak Pozsonyban is, 1992-ben, de az mára már nincs meg. A kassai nem szerepelt az előadásban, pedig a kassai tévé rögzítette az anyagot.
https://www.televizio.sk/2014/05/a-holokauszt-aldozatainak-emlekjelei-szlovakiaban/

A kassai zsidók történetével, akik zömében magyar nyelvűek voltak, az interneten több felületen is lehet olvasni.
Ezek,pl.: http://hellokassa.sk/zsido-kassa/
http://felvidek.ma/2016/07/barangolasok-a-kassai-zsidosag-nyomaban/
https://amikassa.sk/2014/06/05/a-kassai-zsidok-es-zsinagogak/
Részlet innen: "Jelenleg ez az egyetlen működő zsinagóga Kassán. 1992-ben bronz emléktáblát helyeztek el falára, mely arra emlékeztet, hogy 1944-ben Kassáról több mint 12 ezer zsidót hurcoltak el Európa koncentrációs táboraiba."

Az emléktábla héber és szlovák nyelvű. Magyar nyelvű szöveg nincs rajta, pedig az elhurcoltak nagy többsége magyar anyanyelvű volt...
Források:
http://www.errearra.org/kassai-zsinagoga

Cím alapján hasonló

"Holokauszt domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
286535
Feltöltve
2017.08.02. 23:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

286537
Feltöltve
2017.08.02. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Holokauszt domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
286529
Feltöltve
2017.08.02. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Holokauszt domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
286530

286532
Feltöltve
2017.08.02. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Holokauszt domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
286531
Feltöltve
2017.08.02. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Holokauszt domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
286533
Feltöltve
2017.08.02. 23:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Holokauszt domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
286534
Feltöltve
2017.08.02. 23:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Holokauszt domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
286536
Feltöltve
2017.08.02. 23:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Holokauszt domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
286528
Feltöltve
2017.08.02. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Holokauszt domborműves emléktábla" c. alkotás fotói Kassa (Košice) településről

Feltöltő
Azonosító
286527
Feltöltve
2017.08.02. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 11 fotó

Műlap története

17.12.10. 00:29
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Holokauszt domborműves emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.