Somogysárd, Fő utca 2.

Somogysárd
Fő utca 2.
Az általános iskola telkének északnyugati sarkán áll.

Felállítás1997. március 15.

Keszthelyi Sándor
2017.07.31. 06:06
Somogysárd közepén, ahol a buszforduló van, egy hármas útkereszteződésben egy háromszög alakú tér alakult ki.

A tér délkeleti szélén van az iskolaépület. Az általános iskola Noszlopy Gáspár nevét viseli. Az intézmény telkének a tér felé néző (északnyugati) sarkán van Noszlopy Gáspár szobra.

Noszlopy Gáspár Somogy vármegye szülötte. 1845-ben szerzett ügyvédi oklevelet. A marcali kerületben volt szolgabíró. 1848 szeptemberétől szervezte megyéje népfelkelőit és a szabadságharcban a Dél-Dunántúl katonai védelmét irányította. Később sem tette le a fegyvert és egészen 1852 novemberéig folytatott gerillaharcokat.

Somogysárdon egy négyzet keresztmetszetű műkőpilléren áll Noszlopy mellszobra. Ez fából van faragva. A felülete simára csiszolt, így a fa erezetei szépen láthatók.

A szobrot egy kis faépítmény védi az esőtől. Két faoszlop kis zsindelyes tetőt tart. Legfelül még egy kis fatorony is van. Ez óratorony, mert benne egy (mai modern) óra mutatja az időt.

A pillér tér felé néző oldalára ezt vésték:
NOSZLOPY
GÁSPÁR
1820 - 1853

A szobor hátat fordít az iskolának és annyira közel van az iskola telekhatárához, hogy onnan ünnepi megemlékezést tartani nem lehet. Viszont a köztér felől jól látszik, a szobor a tér felé tekint. Kis alacsony vaskerítés van itt a sarkon, de ugyanakkor beton lépcsősor is felvezet a szoborhoz, így alighanem innen koszorúzzák meg.

A megyei napilap közöl cikket és fényképet a szobor készítéséről. Harsányi Miklós: Noszlopy-szobor Sárdon. Tölgyfából faragta ki Somogy mártír szabadságharcosát című cikke (Somogyi Hírlap 1997. márc. 12. 60. sz. p. 6.) közöl interjút az alkotóval, a Somogysárdon élő Csikós Nagy Mártonnal. Egy hónap alatt faragta meg Noszlopyt, készülve az 1997. március 15-i leleplezésre. Az iskola ekkor vette fel Noszlopy Gáspár nevét.
Források:
A szobrot a helyszínen megtekintettem és fényképeim alapján írtam le.
A Somogy Hírlap 1997-es cikke:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SomogyMegyeiHirlap_1997_03/?pg=147&layout=s

Cím alapján hasonló

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogysárd
Feltöltő
Azonosító
286045
Feltöltve
2017.07.27. 19:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.27. 19:59

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogysárd
Feltöltő
Azonosító
286046
Feltöltve
2017.07.27. 20:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.27. 20:00

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogysárd
Feltöltő
Azonosító
286047
Feltöltve
2017.07.27. 20:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.27. 20:00

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogysárd
Feltöltő
Azonosító
286048
Feltöltve
2017.07.27. 20:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

286049
Feltöltve
2017.07.27. 20:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.27. 20:00

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogysárd
Feltöltő
Azonosító
286050
Feltöltve
2017.07.27. 20:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.27. 20:01

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogysárd
Feltöltő
Azonosító
286051
Feltöltve
2017.07.27. 20:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.27. 20:01

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogysárd
Feltöltő
Azonosító
286052
Feltöltve
2017.07.27. 20:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.27. 20:02

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogysárd
Feltöltő
Azonosító
286053
Feltöltve
2017.07.27. 20:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.27. 20:02

"Noszlopy Gáspár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogysárd
Feltöltő
Azonosító
286054

286055
Feltöltve
2017.07.27. 20:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.07.27. 20:02
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.07.31. 06:06
Keszthelyi Sándor publikálta "Noszlopy Gáspár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.