Millenniumi falfreskó
Széchenyi István utca 13.
A falfestmény 68 méter hosszú és 14,8 méter magas. Ezzel az 1006,4 négyzetméternyi felületével nemcsak Szombathely és Vas megye legnagyobb alkotása, hanem "Közép-Európa legnagyobb történelmi tárgyú kültéri falfestménye".
Ugyanis a festmény Szombathely kétezer éves történelmét idézi fel. 25 esemény megörökítésével, egyetlen sorozatban, balról jobbra haladóan, időrendben követik egymást a fontos történések. Vonulnak a római légiók, idelátogatnak a római császárok, később a magyar királyok, püspökök. Láthatunk a falképen régi városábrázolásokat, címereket, épületeket, képeslapokat, pénzérméket, jelmondatokat. Végül jön a modernitás: vasút, villamos, vízellátás, polgárosodás.
Sok ábrázolás önmagáért beszél. A még pontosabb tájékoztatást az udvar túlsó oldalára tett, négy különálló információs tábla adja. A négy lábon álló, kissé ferdén elhelyezett táblák tetején ott van a festmény egynegyede, és a beszámozott részleteket elolvashatjuk három (magyar, angol és német) nyelven. A 25 motívum címei az alábbiak:
1. Mozaik. A helytartói palota mozaikpadlója.
2. A XV. Apollinaris légió.
3. Claudius-érem.
4. Római sírkő.
5. Borostyánkő út.
6. Tyche istennő szobra.
7. CCS. Colonia Claudia Savaria.
8. Szent Márton-herma.
9. Szent Márton-üvegkép.
10. Szent István-ábrázolása.
11. Tischler rézmetszete a városról 1791-ből.
12. Szent Flórián-oltárkép.
13. Városcímer.
14. A nyugati egyházatyák freskója.
15. Szily János portré.
16. Régi képeslapon: a KIOSZK.
17. Régi képeslapon: a Kaszinó.
18. Székesegyház.
19. Kronosztikon.
20. Szombathelyi villamos vasút.
21. Püspöki címer.
22. Vasútállomás.
23. Víztorony.
24. Régi várostérkép.
25. Szombathelyi polgárok szobra.
A festmény a millennium évének tiszteletére, 2000-ben készült el. Tervezte Navratil Ferenc grafikusművész. A kivitelezést - Takács Tibor vezetésével - az akkori tanácsnok, Sákovics Ferenc cége, a Raszter-Alp Kft. végezte. A bal felső sarokban ez áll:
Az 1000. millenniumi évben
a 2000 éves város dicsőségére
készíttette a Raszter Kft.
Az alkotást 2016-ban (a Szent Márton év tiszteletére) felújították a Szombathelyi Szépítő Egyesület és a Hefele Szakképző szakemberei. Akkor még egy kis réztábla is odakerült ezzel a felirattal: "Millenniumi falfreskó" A táblát készítette 2016-ban a Szombathelyi Szépítő Egyesület SZMJV Önkormányzata támogatásával. 2016. május 24-én még ünnepélyes újraavatást is tartottak. A város polgármestere mondott köszönetet a 2000-es alkotóknak és a mostani felújítóknak.
A falfestményről:
SaFo: Újra szép a belvárosi falfestmény. = Savaria Fórum 26. 2016. máj. 28. 21. sz. p. 3.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fc3fd814d2fc57ec4442639d55fa306e_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/17becb1047c5ad9fdc6aff552dcfb77e_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ84/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4ddf536e136f65204c773e334f0011f4_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d0121843755eb2635f26e7794ffff36d_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bbfac3932ebcb86373554e33a9102ca5_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ88/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/210e5bff0e9f3d98cb76d973c8169670_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/080a4d3b6230ab409fc98970883dbf0d_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ97/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/48e15b3eb9d038669359d72868d8e89a_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ101/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4a9bf9d47e9f8eb3223d02486310b4ee_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ93/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9943944b03a28358d058c18402e72349_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ97/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/498fc3c737b8613d4b141b0b1e4b8694_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d28a8791b095e9b09cf6bce73a41ce92_4.jpg)
"Millenniumi falfreskó" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100