Helyőrségi emléktábla

Komárom, Monostori Erőd

Avatás1995

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2017.09.25. 09:35
A 22. és 52. Gyalogezred hősi halottainak emlékére a Monostori erőd falára 1995-ben helyeztek el emléktáblát.
Pro patria a patetikus címe az emléktáblának.
A komáromi erőd boltíves bejáratában több emléktábla is látható. A történelmi-, és katonai környezet inspirálja a témabéli emlékeket. A táblát 1995-ben Komárom város lakossága, és a volt 22. és 52. honvéd Gy.E. bajtársai állították.
Az emléktáblán két címer domborítása látható um.:
A. I. osztályú Tűzkereszt kardokkal. A Tűzkereszt kitüntetést több országban is harcban részt vevő katonák elismerésére hozták létre. Az alakzat nevezetesen „A magyar tűzkereszt” kitüntetés, alapítására a korábbi katonai hagyományok folytatásaként, 1941 végén került sor, többfokozatú kitüntetés, jelenleg viselése nem engedélyezett.
B. Komárom címere: „A címer ívelt oldalú csücskös talpú állópajzs, a pajzsderék bal és jobb oldalán bemélyedéssel, a felső szélén és talpán enyhe karélyos osztással.A pajzsmező felső kétharmadán vörös mezőben ezüstszínű háromtornyú vár, a tornyok között két, hatágú aranycsillaggal. A vár - a pajzstalp szélével párhuzamosan futó - csúcsban végződő zöld mezőn áll, amely a Csallóköz keleti zugát jelképezi, melyet körülölel a Kis- és Nagy-Dunára utaló kék sáv.”
Források:
http://www.jamk.hu/ujforras/970514.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C5%B1zkereszt
http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-komarom.shtml

Cím alapján hasonló

"Helyőrségi emléktábla" c. alkotás fotói Komárom településről

Feltöltő
Azonosító
285173
Feltöltve
2017.07.18. 10:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.18. 10:19

"Helyőrségi emléktábla" c. alkotás fotói Komárom településről

Feltöltő
Azonosító
285174
Feltöltve
2017.07.18. 10:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.18. 10:20

"Helyőrségi emléktábla" c. alkotás fotói Komárom településről

Feltöltő
Azonosító
285175
Feltöltve
2017.07.18. 10:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/50 • ISO400

285171
Feltöltve
2017.07.18. 10:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.07.18. 10:19

"Helyőrségi emléktábla" c. alkotás fotói Komárom településről

Feltöltő
Azonosító
290659
Feltöltve
2017.09.22. 16:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.09.22. 16:47
Összesen 5 fotó

Műlap története

17.09.25. 09:35
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Helyőrségi emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.