Állapot: Lebontott

Budapest
XI. kerület, Bocskai út 134-146.
Az udvar közepe táján álló Cikkcakk c. alkotáson túl, az udvar folytatásán, annak végfala felé.

Felállítás2017. június 15.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.07.19. 17:48
Budapest egyik irodakomplexuma valamikor egy katonai egyenruha-gyár céljára épült 1914 és 1918 között. Az épületek sora később különböző funkciókat töltött be, míg 2002-ben felújították és funkciójának megfelelő fejlesztéseket hajtottak végre rajta. Ma a Dorottya-udvar névre hallgat. Tulajdonosai nyitottak, mint ahogy az udvar is nyitott a nagyközönség számára, vagyis az udvar szabadon látogatható.
További nyitás a vezetőség részéről: ennek a területnek új fajta kihasználását gondolták ki helyet adtak egy művészeti projektnek a kortárs művészet népszerűsítését célozva meg.

Az itt helyet kapó installációk jellegük szerint nem csak illeszkednek a kert adottságaihoz, de a térbeli adottságokkal "párbeszédet" kezdeményeznek, "maguk is ipari formákból és anyagokból állnak, amellett, hogy számos organikus elemet is felvonultatnak".

A fiatal művész, Kútvölgyi-Szabó Áron két alkotással is jelen van a kertben. Mindkettő a hálózatmodellként folytatja párbeszédét a környezettel. Ahogy elnézem, saját magával is. Felépítésük geometrikus, részleteiben absztrakt formákat mutat. A térben elnyúló struktúrák mindegyike két részből áll. Az alapstruktúra nyúlványaként, mint egy növekmény (újabb szerkezet a szerkezetben) szinte a végtelen felé nyújtózkodnak.

Ez a struktúra hálószerűen építkezik, többszögletű, egyenes vonalakkal lezárt alapterületek szövevényeként. Nyilvánvalóan egy sorozat egyik eleme, amely merev elemek egybetartozását mutatja.

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Belső struktúra I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284700
Feltöltve
2017.07.13. 13:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 13:49
Feldolgozás alatt...

"Belső struktúra I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284696
Feltöltve
2017.07.13. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 13:48
Feldolgozás alatt...

"Belső struktúra I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284697
Feltöltve
2017.07.13. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

284698
Feltöltve
2017.07.13. 13:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 13:49
Feldolgozás alatt...

"Belső struktúra I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284706
Feltöltve
2017.07.13. 13:55

Göröntsér Vera 17.07.13. 13:55
Feldolgozás alatt...

"Belső struktúra I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284699
Feltöltve
2017.07.13. 13:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 13:49
Feldolgozás alatt...

"Belső struktúra I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284701
Feltöltve
2017.07.13. 13:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 13:51
Feldolgozás alatt...

"Belső struktúra I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284702
Feltöltve
2017.07.13. 13:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

284704
Feltöltve
2017.07.13. 13:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 13:52
Feldolgozás alatt...

"Belső struktúra I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284703
Feltöltve
2017.07.13. 13:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 13:51
Feldolgozás alatt...

"Belső struktúra I." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
284705
Feltöltve
2017.07.13. 13:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.07.13. 13:52
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.07.19. 17:48
Göröntsér Vera publikálta "Belső struktúra I." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.