Testvérület kereszt

Sopron, Szent Mihály utca ó-temető
További képek a Fotólistában

Sopron
Szent Mihály utca ó-temető
Szent Mihály templom mögötti ó-temető közepén

Felállítás1829

Sütő József (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Szabolcs Erzsébet
2017.07.11. 13:29
A Szent Mihály ó-temető fő útjának közepén áll az allegórikus barokk elemekkel dúsan díszített síremlék. 2014-ben restaurálta Sütő József kőszobrász restaurátor, a nagyon rossz állapotban lévő piramist formázó síremléket. Egy ismertető táblát is elhelyeztek, az emlékművön rövid összefoglalóval. Itt szerepel, hogy Micsánek József (1822-1839) volt városplébános (megh.1840) tervezte. A részleteket Horváth Imre város plébános úr kutatásának köszönhetően ismerheti meg az olvasó.
A síremlék fő alakja egy botjára támaszkodó agg férfi aki már az életútja vége felé halad. Vele szemben a kőtábla szövege német nyelven gót betűkkel így szól Sarkady Sándor soproni költő fordításában:

" Az öröklétbe indulok
Rá mikor lelek?
Az út amelyen most vagyok
Végül majd elvezet."

A piramis alakú síremléket kovácsoltvas kerítés veszi körül.
Források:
http://www.varosplebaniasopron.hu/testverulet-keresztje-az-szent-mihaly-temetoben/

Cím alapján hasonló

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
284432
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2017.07.11. 11:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ79/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.07.11. 11:57
2016. augusztus

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
284433
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2017.07.11. 11:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ69/10 • 1/400 • ISO100

284439
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2017.07.11. 13:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ69/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.07.11. 13:23
2016. augusztus

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
284434
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2017.07.11. 11:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ69/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.07.11. 11:57
2016. augusztus

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
284436
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2017.07.11. 11:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ69/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.07.11. 11:58
2016. augusztus

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
284438
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2017.07.11. 11:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ79/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.07.11. 11:58
2016. augusztus

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Felújítás előtti állapot 2010.február
Feltöltő
Azonosító
284437
Évszám
2010

284435

421648
Feltöltve
2020.10.24. 14:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.24. 14:31

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
421649
Feltöltve
2020.10.24. 14:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/320 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.24. 14:32

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
421650
Feltöltve
2020.10.24. 14:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.24. 14:32

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
421651
Feltöltve
2020.10.24. 14:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.24. 14:33

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
421652
Feltöltve
2020.10.24. 14:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.24. 14:33

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
421653
Feltöltve
2020.10.24. 14:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.24. 14:34

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
421654
Feltöltve
2020.10.24. 14:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.24. 14:35

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
421655
Feltöltve
2020.10.24. 14:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.24. 14:36

"Testvérület kereszt" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
421656
Feltöltve
2020.10.24. 14:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.24. 14:37
Összesen 17 fotó

Műlap története

2 perce
1 új fotót töltöttem a "Testvérület kereszt" műlaphoz!
3 perce
1 új fotót töltöttem a "Testvérület kereszt" műlaphoz!
4 perce
1 új fotót töltöttem a "Testvérület kereszt" műlaphoz!
5 perce
1 új fotót töltöttem a "Testvérület kereszt" műlaphoz!
6 perce

7 perce

8 perce
1 új fotót töltöttem a "Testvérület kereszt" műlaphoz!
17.07.11. 13:29
Szabolcs Erzsébet publikálta "Testvérület kereszt" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.