Az I. világháborús hősök emlékműve


Nagyoroszi
Szent István tér 3.
Nagyorosziban a 2 sz. főközlekedési úton haladva nem tudod nem észrevenni a hősök emlékművét.

Felállítás1928

Miskédi György (restaurátor, közreműködő)

ocsovai andrás
2017.07.02. 19:28
A tucadik Keviczky Hugó hősi emlék a Köztérképen.
Nagyorosziból.
Miért érdekes ez?
Ezért: "Korábban nem volt ismerős az alkotó neve, még a kérdéssel foglalkozó fórumok (például szoborlap) sem tudták."
Kérdés kinek is illik tudnia egy adatot arról az emlékműről amely 90 éve áll a falu közepén és a Szoborlapon-Köztérképen még nem szerepelt.

Egy szépen rendbe hozott, igen figyelemre méltó környezetben és növényzettel elegánsan körülvett emlékművet találna Nagyorosziban a szobrász, ha leltározhatná alkotásait.

Hogyan is történt a rekonstrukció?

Képekkel, gazdag írással, hivatkozásokkal itt ismerheted meg a történést:

nagyorosziletube.hu

Ott, ők írták:
"Egyesületünk mindig is fontosnak tartotta a hagyományőrző tevékenységet. E területen is kiemelten fontosak számunkra a katonai múlttal összefüggő hagyományok. Úgy gondoljuk, hogy e törekvés mentén sikernek könyvelhetjük el az emlékmű felújítását, mely révén az egész községünk gazdagodott."

A község, a megye, az ország! Az Isten tartsa meg - és máshol is gyarapítsa - jó szokásukat!
Köszönet érte!



Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283363
Feltöltve
2017.07.02. 10:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 10:35
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283364
Feltöltve
2017.07.02. 10:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 10:53
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283369
Feltöltve
2017.07.02. 11:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 11:33
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283367
Feltöltve
2017.07.02. 11:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 11:29
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283370
Feltöltve
2017.07.02. 11:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 11:41
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283366
Feltöltve
2017.07.02. 11:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 11:28
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283415
Feltöltve
2017.07.02. 18:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 18:49
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283416
Feltöltve
2017.07.02. 18:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 18:50
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283420
Feltöltve
2017.07.02. 18:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 18:58
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283417
Feltöltve
2017.07.02. 18:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 18:53
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283418
Feltöltve
2017.07.02. 18:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 18:55
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
283421
Feltöltve
2017.07.02. 18:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.07.02. 18:59
Feldolgozás alatt...

"Az I. világháborús hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Keviczky HugóMiskédi György (restaurátor, közreműködő)
Település
Nagyoroszi
Feltöltő
Azonosító
420487
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2020.10.16. 11:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/640 • 8.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.16. 11:04
2019. szeptember
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.09.15. 06:05
Megérintettem az "Az I. világháborús hősök emlékműve" alkotást
20.10.16. 11:04
1 új fotót töltöttem az "Az I. világháborús hősök emlékműve" műlaphoz
17.07.02. 19:28
ocsovai andrás publikálta "Az I. világháborús hősök emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.

Áttekintés

Szerkesztések
0 db
Hozzászólások
0 db
További részletek belépés után.
Új infórmációd van? Ha új adatokat tudsz, vagy eddig nem leírt sztorid van az alkotásról, jelentkezz be, hogy szerkeszthesd a műlapot.

Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy te is elérhesd ezt a funkciót.