Szent Imre-templom felszentelése

Győr, Szent Imre út 35.

Győr
Szent Imre út 35.
Szent Imre-templom bejárata mellett jobb oldalon, az épület homlokzaton

Felállítás2017. május 23.

Samu Eszter (keramikus)

RTamas
2017.06.28. 22:06
A kerámiakép a templom felszentelésének pillanatát örökíti meg. A plébánia alapításának 80. esztendeje alkalmából, a templomot építtető dr. Szelestey Béla alapító plébános emlékezetére állíttatta a plébánia közössége.
A mű felső részén Altorjai Báró Apor Vilmos püspöki címere látható a latin jelmondatával és annak magyar fordításával is: „A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset.”
A kép két oldalán néhány szimbólum kapott helyet, amely a püspök Győrben töltött életével kapcsolatos, ezek a pásztorbot, a püspöksüveg, a liliom, a pálma, és a Jó Pásztor alakja. A kép központi részén látható jelenet korabeli hiteles fénykép alapján készült, a szentelési szertartás templomon kívüli liturgiarészletét örökíti meg, amelyen a vértanú püspök mellett a papság, háttérben a hívek és a Kovács Margit által készített, ma is látható kerámiadíszítéses bejárat is felismerhető. A szenteléskor esett az eső, a nép esernyővel követi az eseményeket, a kép a vizes kövezeten tükröződik.
Az alkotás alsó részén lévő felirat egyértelműen eligazítja a látogatót:
"A Szent Imre templom Altorjai Báró Apor Vilmos győri püspök
szentelte fel 1943. június 3-án Szelestey Béla templom építtető plébános
és az áldozatkész nádorvárosi hívek nagylelkűségének köszönhetően."

Sándor József Péter rendszeresen kap lehetőséget hasonló köztéri alkotások felállítására. Ez az első, amely nem országos vagy helyi hírességek portréját, hanem egy jelenetet örökít meg.

Számomra zavaró az alkotás elhelyezése: aki ránéz az épületre, a Kovács Margit-kerámia övezte kaput látja, majd emellett jobbra a színeiben egyébként a nagy elődre kacsintó képet a bejáratról.
További linkek
http://szentimregyor.hu/jdoc4/index.php/kapcsolat/1046-boldog-apor-vilmos-unnepe-2017-majus-23
http://gyorplusz.hu/cikk/uj_alkotas_disziti_a_gyori_szent_imre_templomot.html
http://www.magyarkurir.hu/hirek/a-gyori-szent-imre-templom-felszentelesenek-74-evfordulojat-unnepeltek

RTamas műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Imre-templom felszentelése" c. alkotás fotói

Alkotók
Sándor József Péter (keramikus)Samu Eszter (keramikus)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
282946
Feltöltve
2017.06.28. 15:58
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/2836 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 17.06.28. 15:58

"Szent Imre-templom felszentelése" c. alkotás fotói

Alkotók
Sándor József Péter (keramikus)Samu Eszter (keramikus)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
282952
Feltöltve
2017.06.28. 15:59
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/1980 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 17.06.28. 15:59

"Szent Imre-templom felszentelése" c. alkotás fotói

Alkotók
Sándor József Péter (keramikus)Samu Eszter (keramikus)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
282948
Feltöltve
2017.06.28. 15:59
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/1951 • ISO50

282951
Feltöltve
2017.06.28. 15:59
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/1398 • ISO50

282947
Feltöltve
2017.06.28. 15:59
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/831 • ISO50

282949
Feltöltve
2017.06.28. 15:59
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/2631 • ISO50

282950
Feltöltve
2017.06.28. 15:59
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/1342 • ISO50

282953
Feltöltve
2017.06.28. 15:59
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/2000 • ISO50

282954
Feltöltve
2017.06.28. 15:59
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/1739 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 17.06.28. 15:59

"Szent Imre-templom felszentelése" c. alkotás fotói

Alkotók
Sándor József Péter (keramikus)Samu Eszter (keramikus)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
321018
Feltöltve
2018.08.14. 23:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.14. 23:22

"Szent Imre-templom felszentelése" c. alkotás fotói

Alkotók
Sándor József Péter (keramikus)Samu Eszter (keramikus)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
321019
Feltöltve
2018.08.14. 23:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.14. 23:23

"Szent Imre-templom felszentelése" c. alkotás fotói

Alkotók
Sándor József Péter (keramikus)Samu Eszter (keramikus)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
321020
Feltöltve
2018.08.14. 23:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/320 • ISO100

321021
Feltöltve
2018.08.14. 23:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.14. 23:23

"Szent Imre-templom felszentelése" c. alkotás fotói

Alkotók
Sándor József Péter (keramikus)Samu Eszter (keramikus)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
321022
Feltöltve
2018.08.14. 23:24
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.14. 23:24
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.08.14. 23:24
1 új fotót töltöttem a "Szent Imre-templom felszentelése" műlaphoz
18.08.14. 23:23

18.08.14. 23:22
1 új fotót töltöttem a "Szent Imre-templom felszentelése" műlaphoz
17.06.28. 22:06
RTamas publikálta "Szent Imre-templom felszentelése" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.