A volt szervita templom kereszthajójának és főhomlokzatának üvegablakai

Eger, Servita utca 21.

Alternatív, helyi címek:A Fájdalmas Anya-templom üvegablakai 2.

Eger
Servita utca 21.
A kereszthajóban, fent magasan, a főhomlokzaton, és a szentélyben láthatóak.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

id. Kopp Ferencz (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2018.06.19. 20:15
Kopp Ferenc üvegfestő műhelyét 1912-ben hozta létre. Itt az oldalon eddig egy nagyobb lélegzetű sorozata volt látható, a Lillafüredi Palotaszálló Mátyás termében látható ablakok, melyeket 1929 és 1930-ban helyeztek el.

A műlapon az egri Fájdalmas Anya templom, amely templom régen a szervita rendé volt, ablakai láthatóak. Sorban, a következők: a kereszthajóban, fönt, a magasban látható két hosszúkás ablak. A főhomlokzaton is van egy ugyanolyan léptékű, és méretű ólomüveg ablak, melyek a hajó mentén is állnak. És, az utolsó a sorban, a főoltár fölött, a szentélyben helyezkedik el. A közös itt is az, hogy mindegyik Máriát ábrázolja – Mária életéből vett jeleneteket látunk.
A szignót tartalmazó ablak a főhomlokzaton látott mű.
Különös, hogy évszámot sehol nem lehet leolvasni, viszont az adományozó neve pontosan ott szerepel az ablakokon. Persze, egy majd 800 éve létező rendnél bizonyosan nem számít az idő...

A sorozat nagyon egységes. Látszik, hogy egy kéz alkotta az összes ablakot.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szervita_templom_(Eger)
http://egriservitaplebania.hu/index.php/tortenetunk

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A volt szervita templom kereszthajójának és főhomlokzatának üvegablakai" c. alkotás fotói

A kereszthajó ablaka
Alkotó
id. Kopp Ferencz (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
281644
Feltöltve
2017.06.15. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.15. 21:42
A kereszthajó ablaka

"A volt szervita templom kereszthajójának és főhomlokzatának üvegablakai" c. alkotás fotói

A kereszthajó ablakának részlete
Alkotó
id. Kopp Ferencz (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
281646
Feltöltve
2017.06.15. 21:50

TundeK62 17.06.15. 21:50

281645
Feltöltve
2017.06.15. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/50 • ISO800

281647

A kereszthajó
Alkotó
id. Kopp Ferencz (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
281642
Feltöltve
2017.06.15. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1600

A főhomlokzat üvegablaka
Alkotó
id. Kopp Ferencz (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
315590
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.06.19. 19:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.19. 19:07
2017. március
A főhomlokzat üvegablaka

"A volt szervita templom kereszthajójának és főhomlokzatának üvegablakai" c. alkotás fotói

A főhomlokzat üvegablaka
Alkotó
id. Kopp Ferencz (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
315592
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.06.19. 19:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.19. 19:08
2017. március
A főhomlokzat üvegablaka

"A volt szervita templom kereszthajójának és főhomlokzatának üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Kopp Ferencz (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
315591
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.06.19. 19:07
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.06.19. 19:07
2017. március

"A volt szervita templom kereszthajójának és főhomlokzatának üvegablakai" c. alkotás fotói

A szentélyben látható ablak
Alkotó
id. Kopp Ferencz (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
281643
Feltöltve
2017.06.15. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.15. 21:42
A szentélyben látható ablak

"A volt szervita templom kereszthajójának és főhomlokzatának üvegablakai" c. alkotás fotói

A szentélyben látható ablak részlete
Alkotó
id. Kopp Ferencz (üvegművész)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
281648
Feltöltve
2017.06.15. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.15. 21:50
A szentélyben látható ablak részlete
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.06.19. 20:15
TundeK62 publikálta "A volt szervita templom kereszthajójának és főhomlokzatának üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.