Budapest, XIII. kerület, Turbina utca 2

Alternatív, helyi címek:Turbinalapát

Budapest
XIII. kerület, Turbina utca 2
Budapest XIII. kerületében, a Váci út és Turbina utca kereszteződésében...Teljes szövegBudapest XIII. kerületében, a Váci út és Turbina utca kereszteződésében található, a metrókijárat mellett.Kevesebb szöveg

Felállítás2017. június 9.

Fekete István
2017.06.14. 09:08
Az egykori Láng Gépgyár évtizedeken át gyártotta a világ élvonalába tartozó termékeit; fontos szerepet játszott a hazai erőművek, ipari és közlekedési vállalatok korszerű erőgépekkel, turbinákkal, illetve dízelmotorokkal történő ellátásában. Gálhidy Péter turbinalapátot ábrázoló képzőművészeti alkotása e hajdani sikereknek állít emléket.[1] A mű ugyanakkor többrétegű művészi tartalommal bír: a gépgyár profiljára történő megemlékezés mellett, a természet-inspirálta művész munkáiban meghatározó szerepet játszó organikus formájával, hosszanti „erezetével” és mesterségesen alkotott szavú címével (turbina + levél) a sétányon telepített zöldfelületekre is utal.[2]

Az alkotást a Dagály sétány – hivatalos nevén Dagálysétány utca – kialakításához kapcsolódóan állították fel a hajdani gyárépület szomszédságában, a Váci út és a Turbina utca találkozásánál, a 3-as metró Forgách utcai megállójának Turbina utcai kijáratánál.

A járdaszinten felállított, mintegy 3 méter magas, bronz lemezből készült alkotáson nevet, szignót vagy dátumot nem találtam.
Források:
[1] Dagály sétány http://www.onkormanyzat.mti.hu/hir/43894/kizoldult_a_dagaly_setany
[2] „…ez a sok szépség mind mire való?…” https://orszagut.com/kepzomuveszet/ez-a-sok-szepseg-mind-mire-valo-1049

Cím alapján hasonló

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

A turbinalevél
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281418
Feltöltve
2017.06.13. 18:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.06.13. 18:10
A turbinalevél

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

A turbinalevél háttérében az egykori Láng Gépgyár egyik épülete.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281419
Feltöltve
2017.06.13. 18:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.06.13. 18:10
A turbinalevél háttérében az egykori Láng Gépgyár egyik épülete.

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

Turbinalevél I.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281420
Feltöltve
2017.06.13. 18:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.06.13. 18:11
Turbinalevél I.

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

Az alkotás a metrókijárattal és a gyárépülettel.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281421
Feltöltve
2017.06.13. 18:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ71/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.06.13. 18:12
Az alkotás a metrókijárattal és a gyárépülettel.

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

A Váci út és a Turbina utca csatlakozása.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281422
Feltöltve
2017.06.13. 18:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.06.13. 18:13
A Váci út és a Turbina utca csatlakozása.

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

Turbinalevél II.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281423
Feltöltve
2017.06.13. 18:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.06.13. 18:13
Turbinalevél II.

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

Az alkotás mintázata
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281424

Turbinalevél III.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281425
Feltöltve
2017.06.13. 18:14

Fekete István 17.06.13. 18:14
Turbinalevél III.

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

A felület
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281426
Feltöltve
2017.06.13. 18:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 17.06.13. 18:14
A felület

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281576
Feltöltve
2017.06.14. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.14. 19:00

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281577
Feltöltve
2017.06.14. 19:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.14. 19:01

"Turbinalevél" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
281578
Feltöltve
2017.06.14. 19:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.14. 19:01
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.06.14. 19:01
1 új fotót töltöttem a "Turbinalevél" műlaphoz
17.06.14. 19:01
1 új fotót töltöttem a "Turbinalevél" műlaphoz
17.06.14. 19:00
1 új fotót töltöttem a "Turbinalevél" műlaphoz
17.06.14. 09:08
A közösség publikálta Fekete István "Turbinalevél" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.