Liszt Ferenc
Valahol olvastam (természetesen egy szobor kapcsán), szeretett papi ruhában mutatkozni, így gyakran ábrázolták így. Ez azonban nem egészen a valóságtól elrugaszkodott "játék", gyakran látogatta pl. ezt a templomot és a kolostort is. Valójában Liszt a ferences rend egyikének, a Harmadik rend (a ferences rend világi ágának) tagja volt, saját kérésére a rend konfráterének (a szerzetesrend tiszteletbeli tagjának) választották meg.
Az emléktáblát a "kettős jubileum évében" állították a "ferences konfráter" emlékére. A kettős jubileum értelmezésére több megközelítést találtam. Ez egyértelműen a zeneszerző halálának 100. évfordulóját jelenti, másrészt az un. Régi Zeneakadémia megnyitásának (Andrássy út és Vörösmarty utca sarok) 175. évfordulóját (ld. harmadik forrás: Liszt Ferenc Emlékmúzeum).
Az alkotót a portré mellett, a bal sarokban látható szignó alapján azonosítottam.
http://pestiferences.ofm.hu/index_zene_tortenet.html
http://www.terezvaros.hu/terezvarosrol/latnivalok
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8f26cff0d1289ea90256402d1a4da847_4.jpg)
"Liszt Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/8 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7e8258a2323c23dbffa2da0bface589d_4.jpg)
"Liszt Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/15 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/56f47f6787d5fa0687b4e4e1bac3f187_4.jpg)
"Liszt Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/60 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/81938c1e628fdfc185e3db033b4ff5a1_4.jpg)
"Liszt Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/60 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2c4c3dd070c5df28072200f335ba8e9c_4.jpg)
"Liszt Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/13 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/715e71b289477da41575d7f069526952_4.jpg)
"Liszt Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/250 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d7ae708fa9337e13035f9e0c3bf5cec6_4.jpg)
"Liszt Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/4 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/698893d4300498c9e525845ff94f5488_4.jpg)
"Liszt Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/5 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/49bed0249ca3885795cd860c8d5670e5_4.jpg)
"Liszt Ferenc" c. alkotás fotói
ƒ280/100 • 1/6 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!