Budapest, XXI. kerület, Hollandi út 132.
További képek a Fotólistában

Budapest
XXI. kerület, Hollandi út 132.
Duna sétányon

Felállítás2017. június 4.


Domby
2017.06.04. 19:48
Ma 45 évvel ezelőtt született Kolonics György / Kolo / http://kajakkenusport.hu/szovetseg/orokos-bajnokok/kolonics_gyorgy / Budapesten, aki két olimpiai aranyérmet, 15 világbajnoki és 3 Európa bajnoki címet szerzett, mint kenus. 17 éves korától a Csepel színeiben sportolt.
2008-ban a pekingi olimpia előtt pár héttel a soroksári Duna-ágban edzés közben eszméletét vesztette, az újraélesztése eredménytelen volt.
A tragikus haláleset megdöbbentette a nemzetközi és a hazai sportot szerető embereket, szurkolókat. Egy igazi sportembert veszített el kajak-kenu sport Kolonics György személyében.
Az alkotást Sárossy Tibor készítette, akinek Csepelen már több munkája látható. Az avatáson több beszéd hangzott el melyek mindegyike a volt csepeli kenus bajnok példaértékű életútját emelte ki.
A szobor avatása előtt a Duna-parti sétányt Kolonics György sétánynak nevezték el.
Források:
Rózsaligeti László: Magyar olimpiai aranyérmesek lexikona http://jochapress.hu/setanyt-es-szobrot-avattak-kolonics-gyorgy-tiszteletere-csepelen/#more-60627

Domby műlapja


Tagi gyűjteményben
Magyar olimpiai bajnokok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280283
Feltöltve
2017.06.04. 14:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ54/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 14:41

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280295
Feltöltve
2017.06.04. 16:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ65/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 16:10

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280292
Feltöltve
2017.06.04. 16:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 16:00

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280296
Feltöltve
2017.06.04. 16:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 16:12

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280284
Feltöltve
2017.06.04. 14:43
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 14:43

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280289
Feltöltve
2017.06.04. 14:55
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ44/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 14:55

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280285
Feltöltve
2017.06.04. 14:46
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 14:46

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280286
Feltöltve
2017.06.04. 14:48
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 14:48

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280290
Feltöltve
2017.06.04. 14:57
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 14:57

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280293
Feltöltve
2017.06.04. 16:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 16:05

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280291
Feltöltve
2017.06.04. 15:59
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ44/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 15:59

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
458307
Feltöltve
2021.09.11. 18:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/2000 • 7.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.09.11. 18:59

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
458308
Feltöltve
2021.09.11. 18:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/400 • 8.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.09.11. 18:59

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
458309
Feltöltve
2021.09.11. 18:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/400 • 6.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.09.11. 18:59

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
458310
Feltöltve
2021.09.11. 18:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/400 • 18.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.09.11. 18:59

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
458311
Feltöltve
2021.09.11. 18:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/250 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 21.09.11. 18:59

Adalék vagy máshol

"Kolonics György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
280300
Feltöltve
2017.06.04. 17:48
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ49/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 17.06.04. 17:48
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.09.11. 18:59
5 új fotót töltöttem a "Kolonics György" műlaphoz
21.09.11. 18:53
2 új fotót töltöttem a "Kolonics György" műlaphoz
17.06.04. 19:48
A közösség publikálta Domby "Kolonics György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.