Horthy István-dombormű

Szolnok, Indóház utca 4-6.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Szolnok
Indóház utca 4-6.
RepTár belső udvari részén.

Avatás2017. április 19.
Avatás1943. április 18.

Nem köztéri:Múzeum területe
Tóth György-Gyigyi
2017.06.02. 10:27
Erdey Dezső szobrászművész alkotását eredetileg a közelben található gabona tárházon avatták fel 1943. április 18-án. A háború befejezése után a domborművet habarccsal öntötték le és a Tárház pincéjében elrejtették. A reliefet 2006 szeptember 29. én találták meg a katonai repülőtér területén, majd 2009-ben Lamos Imre dandártábornok adta át a város alpolgármesterének.

A szolnoki Repülőmúzeum – RepTár- udvarán történt újraavatáson -2017. április 19.-én- részt vett fia, ifjabb Horthy István, Szalay Ferenc polgármester, Dr. Koller József ezredes helyőrségparancsnok, Kovács Ákos, a RepTár ügyvezető igazgatója, valamint a szolnoki Baráth Fábián, a talapzatot készítő szobrászművész is.

A relief megrongálódott az elrejtés idején, de szándékosan nem terveztettek új domborművet, hiszen a régi magán viseli a történelem, az elmúlt évtizedek keze nyomát, s így sokkal inkább idézi Horthy István emlékét – hangzott el az újraavatás ünnepi megemlékezésén.
Források:
RepTár információs kiadványa, nfo.szolnok.hu, Új Néplap megyei újság.
További linkek
filmhiradokonline.hu

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Horthy István-dombormű" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
280029
Feltöltve
2017.06.02. 09:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 17.06.02. 09:35

"Horthy István-dombormű" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
280030
Forrás
Mészáros János szolnoki fotós
Feltöltve
2017.06.02. 09:36
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 17.06.02. 09:36

"Horthy István-dombormű" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
280031
Feltöltve
2017.06.02. 09:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 17.06.02. 09:37

Dr. Koller József ezredes helyőrség-parancsnok,Szalay Ferenc polgármester, ifjabb Horthy István,Kovács Ákos, a RepTár ügyvezető igazgató.
Feltöltő
Azonosító
280032
Forrás
Mészáros János szolnoki fotós
Feltöltve
2017.06.02. 09:37
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 17.06.02. 09:37
Dr. Koller József ezredes helyőrség-parancsnok,Szalay Ferenc polgármester, ifjabb Horthy...Teljes szövegDr. Koller József ezredes helyőrség-parancsnok,Szalay Ferenc polgármester, ifjabb Horthy István,Kovács Ákos, a RepTár ügyvezető igazgató.Kevesebb szöveg

"Horthy István-dombormű" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
280033
Forrás
info.szolnok.hu
Feltöltve
2017.06.02. 09:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 17.06.02. 09:40

"Horthy István-dombormű" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
280034
Feltöltve
2017.06.02. 09:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 17.06.02. 09:41

288763
Feltöltve
2017.09.03. 05:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.09.03. 05:17

"Horthy István-dombormű" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
288764
Feltöltve
2017.09.03. 05:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.09.03. 05:18

Archív fotók

"Horthy István-dombormű" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
280036
Forrás
Filmhíradó online, 1943. április
Évszám
1943
Feltöltve
2017.06.02. 09:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 17.06.02. 09:43
1943, Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Horthy István-dombormű" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
280035
Feltöltve
2017.06.02. 09:41
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 17.06.02. 09:41
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.09.03. 05:18
1 új fotót töltöttem a "Horthy István-dombormű" műlaphoz!
17.09.03. 05:17
1 új fotót töltöttem a "Horthy István-dombormű" műlaphoz!
17.06.02. 10:27
Tóth György-Gyigyi publikálta "Horthy István-dombormű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.