Nagyfalva (Mogersdorf)

Alternatív, helyi címek:Türkisches Denkmal
Angol cím:Turkish Memorial

A falu nyugati szélén, a Szent Anna kápolna mellett.

Felállítás2015

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2017.06.02. 07:23
Igen tág határok között, 5 - 15.000 fő közöttire becsülik az 1664-es szentgotthárdi csatában elesett török katonák számát.
A tömegsírban eltemetett töröknek az első emlékművet Burgenland tartomány állíttatta a csata 320. évfordulóján, 1984-ben.
2014-ben, a 350. évfordulón a török állam emeltetett egy obeliszket az elesettek emlékére. Ez az emlékmű a Szent Anna kápolna előtti kis parkba került.
Az oszlop mellett egy kisebb kő jelzi, hogy az emlékmű állításnál (a török kormány megbízásából) a TIKA - Török Fejlesztési és Koordinációs Ügynökség közreműködött.
Az avatásra 2015. augusztusában került sor.

A nagyfalvi háborús emlékhelyeket a "Béke útja" tanösvény köti össze.
Források:
TİKA Avusturya'da Şehit Düşen Osmanlı Askerleri Anısına Yeni Anıt İnşa Etti - az emlékmű a TIKA koordinációs és Fejlesztési Ügynökség honlapján - http://www.tika.gov.tr/tr/haber/T%C4%B0KA%20Avusturya%27da%20%C5%9Eehit%20D%C3%BC%C5%9Fen%20Osmanl%C4%B1%20Askerleri%20An%C4%B1s%C4%B1na%20Yeni%20An%C4%B1t%20%C4%B0n%C5%9Fa%20Etti-18432
Türkisches Denkmal - Beszámoló a helyi lapban az emlékműállításról (8. p.) - http://docplayer.org/21308445-Mogersdorf-gemeinde-information-dezember-2015-deutsch-minihof-wallendorf-frohe-weihnachten-und-einen-guten-rutsch-ins-jahr-2016.html



Kapcsolódó
Béke-kő
Kapcsolódó
Fehérkereszt

Cím alapján hasonló

"Török emlékmű" c. alkotás fotói

Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf
Település
Nagyfalva (Mogersdorf)
Feltöltő
Azonosító
280003
Évszám
2014
Feltöltve
2017.06.01. 19:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.06.01. 19:32
2014
Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf

"Török emlékmű" c. alkotás fotói

Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf
Település
Nagyfalva (Mogersdorf)
Feltöltő
Azonosító
280005
Évszám
2014
Feltöltve
2017.06.01. 19:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.06.01. 19:35
2014
Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf

"Török emlékmű" c. alkotás fotói

Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf
Település
Nagyfalva (Mogersdorf)
Feltöltő
Azonosító
280006
Évszám
2014
Feltöltve
2017.06.01. 19:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.06.01. 19:37
2014
Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf

"Török emlékmű" c. alkotás fotói

Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf
Település
Nagyfalva (Mogersdorf)
Feltöltő
Azonosító
280009
Évszám
2014
Feltöltve
2017.06.01. 19:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ400/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.06.01. 19:41
2014
Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf

"Török emlékmű" c. alkotás fotói

Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf
Település
Nagyfalva (Mogersdorf)
Feltöltő
Azonosító
280012
Évszám
2014
Feltöltve
2017.06.01. 19:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ400/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.06.01. 19:44
2014
Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf

"Török emlékmű" c. alkotás fotói

Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf
Település
Nagyfalva (Mogersdorf)
Feltöltő
Azonosító
280015
Évszám
2014
Feltöltve
2017.06.01. 19:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ470/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.06.01. 19:53
2014
Török emlékmű (2014) - Nagyfalva / Mogersdorf
Összesen 6 fotó

Műlap története

17.06.02. 07:23
A közösség publikálta Orbán Róbert "Török emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.