A díszterem mennyezeti festményei

Budapest, V. kerület, Széchenyi István tér 9

Budapest
V. kerület, Széchenyi István tér 9
A Magyar Tudományos Akadémia díszterme

Felállítás1887

Lotz Károly (festőművész)
Ujváry Ignác (festőművész, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Ildikó
2017.05.30. 19:55
Báró Eötvös József beszélt először az MTA dísztermének díszítéséről 1865. december 11-én az épület megnyitásakor. A költségek fedezésére gyűjtést indítottak. 1881-ben Lotz Károlyt kérték fel a díszterem két falfestményének elkészítésére, a lunetták és mennyezet díszítésére
Lotz Károly 1887-ben festette meg a mennyezeten a Költészetet és Tudományt allegorizáló képeit.
„Lotz technikája historizáló: márványcement alapra temperával festette falképeit Ujváry Ignác segédletével.”
Lotz Károly jegyzeteinek felhasználásával dr. Peregriny János írta le, hogy a festmények mit ábrázolnak. Jobb ezt idézni, mint átírni saját szavaimmal:
A Költészet „babérkoszorús fejű, jobbjában lanttal ég felé szálló szárnyas nő, a ki Ámor segítségével, a köznapiakon felülemelkedő, s a lepkeszárnyas Psyche alakjában ábrázolt lelket magával ragadja”.
A Tudomány „fátyolos fejű, bő palástba burkolt, kőpadon ülő nő, térdein nyitott könyvvel, jobb kezében lúdtollal; mellette könyvek; jobbja felől szárnyas génius égő fákláyával, a háttérben a természet titkait jelképező Sphynx.”
Források:
http://www.btm.hu/feltoltes/tbm/37/06_bojtos_tbm36_OK.pdf
http://real-eod.mtak.hu/2909/1/Magyar%20Tudom%C3%A1nyos%20Akad%C3%A9mia%20palot%C3%A1ja%20%C3%A9s%20gy%C3%BCjtem%C3%A9nyei.pdf 44. oldal

Cím alapján hasonló

"A díszterem mennyezeti festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Ujváry Ignác (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279717
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.05.30. 19:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 19:41
2016. május

"A díszterem mennyezeti festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Ujváry Ignác (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279718
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.05.30. 19:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/9 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 19:42
2016. május

"A díszterem mennyezeti festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Ujváry Ignác (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279720
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.05.30. 19:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 19:43
2016. május

"A díszterem mennyezeti festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Ujváry Ignác (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279721
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.05.30. 19:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/12 • ISO800

279723
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.05.30. 19:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 19:43
2016. május

"A díszterem mennyezeti festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Ujváry Ignác (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279724
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.05.30. 19:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 19:44

279725

279726
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.05.30. 19:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 19:45
2016. május

"A díszterem mennyezeti festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Ujváry Ignác (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279729
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.05.30. 19:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 19:45
2016. május

"A díszterem mennyezeti festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)Ujváry Ignác (festőművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279730
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.05.30. 19:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/17 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 19:46
2016. május
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.12.29. 13:21
Megérintettem az "A díszterem mennyezeti festményei" alkotást
18.11.23. 16:32
Megérintettem az "A díszterem mennyezeti festményei" alkotást
17.05.30. 19:55
Dénes Ildikó publikálta "A díszterem mennyezeti festményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.