Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei

Budapest, I. kerület, Batthyány tér 7
További képek a Fotólistában

Budapest
I. kerület, Batthyány tér 7

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Endl Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Nöpauer Máté (tervező, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2017.05.29. 18:58
A Batthyány téren fenséges megjelenésű a Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia.
"1759-1765 között készültek el a főhomlokzat kő ablakkeretei, a pillérfejezetek, az oromzat ívmezője. Eberhardt Antal szobrász alkotta a főhomlokzaton elhelyezett Istenszemét az adoráló angyalokkal, Buda város címerét a haditrófeákkal, és a szoborfülke Anna-Mária szobrait. A főbejárat keretezését ugyancsak Nöpauer tervezte, kialakításának mestere Endl Ferenc kőfaragó. A kapuzat fölötti három szobor-allegóriát Weber Lénárt alkotta."
"A két torony között, az ívelt mező csúcsán az aranyozott Istenszeme szimbólumot két adoráló kőangyal fogja közre. Az ívmezőben hadijelvények között Buda címere látható. A középső traktusban a gyermekét könyvből oktató Szent Anna és Mária szobra áll."
"A kapu ívét követő felépítmény közepén a hit allegórikus alakja egy-egy barokk váza között áll, az oszlopfők párkányán balról a remény, jobbról a szeretet megszemélyesítői ülnek."
1992 és 1997 között teljes külső felújítást végeztek az épületen.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fels%C5%91v%C3%ADziv%C3%A1rosi_Szent_Anna-pl%C3%A9b%C3%A1nia
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,571,0,0,1,0

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
279612
Feltöltve
2017.05.29. 17:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.29. 17:37

"Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Két angyaltól imádott, háromszögbe szerkesztett istenszem
Feltöltő
Azonosító
279614
Feltöltve
2017.05.29. 17:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

"Kosáríves főkapuját a Hit, Remény és Szeretet allegorikus szobrai díszitik. A kaput a második világháborúban szétlőtték, jelenleg az erdetinek Grandtner Jenő által készült hű másolata látható."
Feltöltő
Azonosító
279615
Feltöltve
2017.05.29. 17:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ46/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.29. 17:37
"Kosáríves főkapuját a Hit, Remény és Szeretet allegorikus szobrai díszitik. A kaput a második...Teljes szöveg"Kosáríves főkapuját a Hit, Remény és Szeretet allegorikus szobrai díszitik. A kaput a második világháborúban szétlőtték, jelenleg az erdetinek Grandtner Jenő által készült hű másolata látható."Kevesebb szöveg

"Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
279616
Feltöltve
2017.05.29. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.29. 17:38

"Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Máriát bemutató Szent Anna szobra
Feltöltő
Azonosító
279617
Feltöltve
2017.05.29. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

279618
Feltöltve
2017.05.29. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

279619
Feltöltve
2017.05.29. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ47/10 • 1/320 • ISO100

279620
Feltöltve
2017.05.29. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/320 • ISO100

279621
Feltöltve
2017.05.29. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

279622

281690
Feltöltve
2017.06.16. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

281691
Feltöltve
2017.06.16. 22:55

281692
Feltöltve
2017.06.16. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
281693
Feltöltve
2017.06.16. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
281694
Feltöltve
2017.06.16. 22:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
305475
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2018.03.07. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.03.07. 17:20
2017. június

"Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
305476
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2018.03.07. 17:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ51/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.03.07. 17:20
2017. június

"Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
310581
Feltöltve
2018.04.26. 15:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.26. 15:47

Adalék vagy máshol

"Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. alkotás fotói Budapest településről

Templombelső, főoltár
Feltöltő
Azonosító
279623
Feltöltve
2017.05.29. 18:05
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.29. 18:05
Templombelső, főoltár
Összesen 19 fotó

Műlap története

03.29. 17:29
Megérintettem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" alkotást!
02.17. 16:27
Megérintettem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" alkotást!
02.10. 11:57
Megérintettem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" alkotást!
18.11.01. 15:45
Megérintettem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" alkotást!
18.10.22. 19:13
Megérintettem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" alkotást!
18.09.22. 12:45
Megérintettem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" alkotást!
18.04.26. 15:47
1 új fotót töltöttem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" műlaphoz!
18.04.26. 11:25
Megérintettem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" alkotást!
18.04.23. 15:22
Megérintettem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" alkotást!
17.06.26. 18:58
Megérintettem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" alkotást!
17.06.16. 22:58
1 új fotót töltöttem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" műlaphoz!
17.06.16. 22:57
1 új fotót töltöttem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" műlaphoz!
17.06.16. 22:56
1 új fotót töltöttem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" műlaphoz!
17.06.16. 22:55
1 új fotót töltöttem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" műlaphoz!
17.06.16. 22:54
1 új fotót töltöttem a "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" műlaphoz!
17.05.29. 18:58
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia szobordíszei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.