Bonyhád, Szabadság tér 18.

Angol cím:Mór Perczel

Bonyhád
Szabadság tér 18.
A Perczel Mór Szakközépiskola bejáratával szemben az előtérben

Felállítás1970
Felállítás1961. november 11.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
László Mária
2017.05.29. 14:10
A gipszből készült mellszobor Perczel Mór születési és halálozási évével ellátott magas gránit talapzaton áll a bejárattal szemben a folyosón, de kívülről is látható. Mögötte a falon egy idézet:
"Én pedig megfogadom, hogy buzgó lélekkel az erkölcsöt véve vezérül a nemzetemnek szentelem életem" Perczel Mór
A kereskedelmi iskolát 1945-ben alapították. Az 1949-ben közgazdasági gimnáziummá, majd technikummá (1952) alakult intézmény 1970-ben költözött ebbe az újabb otthonába a Bajcsy-Zsilinszky u. 38. szám alatti épületből: ezzel egyidejűleg került a mellszobor is a korábbi iskolából a jelenlegi helyére. [3]
Az intézmény maga 1953 novembere óta viseli Perczel Mór nevét. A mellszobrot a névadó születésének 150. évfordulóján avatták fel az állami Perczel Mór Közgazdasági Technikum zsibongójában. [3]
Források:
[1] Kolta László-Farkas Tibor: Emlékművek, szobrok, emléktáblák Bonyhádon. Bonyhád, Bonyhád Város Önkormányzata, 2008.
[2] A Perczel Mór Technikum és Kollégium
https://perczel.tmszc.hu/perczelmor/perczel-mor-emlekek/bonyhadi-szobrok-kepek-emlektablak/
[3] Perczel Mór emléke Bonyhádon
https://epa.oszk.hu/03000/03018/00147/pdf/EPA03018_honismeret_1999_02_061-064.pdf
További linkek
[1] Perczel Mór
https://hu.wikipedia.org/wiki/Perczel_M%C3%B3r



Tagi gyűjteményben
Politikusok, események
Tagi gyűjteményben
Szekszárdiak

Cím alapján hasonló

"Perczel Mór" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
279591
Feltöltve
2017.05.29. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.29. 10:51

"Perczel Mór" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
279596
Feltöltve
2017.05.29. 11:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.29. 11:05

"Perczel Mór" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
279599
Feltöltve
2017.05.29. 11:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.29. 11:11

"Perczel Mór" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
279607
Feltöltve
2017.05.29. 12:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.29. 12:31

"Perczel Mór" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
279610
Feltöltve
2017.05.29. 12:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.29. 12:46

"Perczel Mór" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
279608
Feltöltve
2017.05.29. 12:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.29. 12:36

"Perczel Mór" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
279609
Feltöltve
2017.05.29. 12:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.29. 12:42

"Perczel Mór" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
279600
Feltöltve
2017.05.29. 11:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.29. 11:30

"Perczel Mór" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
279606
Feltöltve
2017.05.29. 12:28
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.29. 12:28

"Perczel Mór" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bonyhád
Feltöltő
Azonosító
279611
Feltöltve
2017.05.29. 12:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.05.29. 12:51
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.05.29. 14:10
László Mária publikálta "Perczel Mór" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.