Cegléd, Külső Budai út

Cegléd
Külső Budai út
A játszótér melletti parkban

Felállítás2016. május 20.

Cedrus
2017.05.27. 18:45
Nem kerestem, csupán véletlenül került elém a Ceglédi Mozaik cikke, melyben a Szent Anna szobor felállításáról írtak. A ceglédi Külső Budai úti parkban Szent Anna fából faragott szobra harmadikként került felállításra.

“Egy egészséges, szép fát ígértek, akik szállították és amikor kihozták, láttam, hogy egy beteg fát kaptam. Ez azt jelenti, hogy a szobor hátulsó oldala ki van korhadva, rohadva. Olyan ez, mint egy elevenen pusztuló emberi test.” – mesélt az alkotó, Blaskó Sándor.

"A fán lévő korhadás eleinte kedvét szegte az alkotónak, aztán átgondolta és úgy érezte nem véletlen ezt a fát szállították ki hozzá. Így nem hogy eltüntetni nem akarta a korhadást, még kicsit ki is hangsúlyozta. Ezzel szeretné jelképezni az emberi pusztítást, és azt, hogy védeni kell a természetet. “A Szent Annaság a földdel, a föld anyasággal azonos minőség, tehát nem csak egy történelmi személy tud a magyar lélek, vagy a népemlékezet, hanem ismer egy olyan utat tanítást, hogy önmagában az a lény, amit mi földnek hívunk és általában birtoklunk. Gyakorlatilag, ha az ima szövegét komolyan vesszük akkor ő szült bennünket.” – tette hozzá a szobrászművész."

Szent Anna élete és legendája jut kifejezésre Blaskó Sándor alkotásában. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Anna
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Anna
http://www.mozaikonline.hu/aktualis/uj-kozteri-alkotas-budai-uton
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/blasko-sandor-4058

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
279361
Feltöltve
2017.05.27. 18:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.27. 18:18

"Szent Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
279362
Feltöltve
2017.05.27. 18:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ36/10 • 1/640 • ISO125

279363

279364
Feltöltve
2017.05.27. 18:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.27. 18:19

"Szent Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
279365
Feltöltve
2017.05.27. 18:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.27. 18:19

"Szent Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
279366
Feltöltve
2017.05.27. 18:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/400 • ISO125

279367

279368
Feltöltve
2017.05.27. 18:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.27. 18:20

"Szent Anna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cegléd
Feltöltő
Azonosító
279490
Feltöltve
2017.05.28. 09:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.28. 09:45
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.05.27. 18:45
Cedrus publikálta "Szent Anna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.