Fajsz, Szent István utca 19.

Fajsz
Szent István utca 19.
Szent István király tiszteletére emelt templom előkertjében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2017.05.17. 11:18
A fajszi Szent István király római katolikus templom előkertjében szobrok csoportja áll: középen Szentháromság-, jobbra és balra egy feszület és egy Mária szobor. Az előkertet kovácsolt vas kerítés veszi körül, oly módon, hogy mindhárom szobrot bekeríti. A kerítésnek inkább dísz funkciója van.
A Szentháromság oszlop nagyon igényes és részletes mű. A hagyományos ábrázolásnak megfelelően az oszlop tetején látható az Atya és a Fiú. Az Atya és Fiú fölött ez esetben egy vasrúdon a mindent látó szem, vagy Isten szeme (a teremtő és gondviselő Atyaisten jelképe) látható.
A talapzaton négy angyal áll. Az attribútumok alapján Mihály arkangyal, de báránnyal karjában több angyal is ábrázolható, mint pl. – Szent Ágnes, Erzsébet, Johanna.
Az angyalok között egy szoborfülkében földgömbön álló Szűz Mária szobrát helyezték el.
Források:
http://lexikon.katolikus.hu/S/Szenth%C3%A1roms%C3%A1g-oszlop.html
http://lexikon.katolikus.hu/I/Isten%20szeme.html

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
277913
Fotózva
2010. szeptember
Feltöltve
2017.05.15. 16:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.15. 16:35
2010. szeptember

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
277914
Fotózva
2010. szeptember
Feltöltve
2017.05.15. 16:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ37/10 • 1/50 • ISO160

277915
Fotózva
2010. szeptember
Feltöltve
2017.05.15. 16:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/160 • ISO160

277916
Fotózva
2010. szeptember
Feltöltve
2017.05.15. 16:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.15. 16:35
2010. szeptember

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
277921
Feltöltve
2017.05.15. 16:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.15. 16:44

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
277922
Feltöltve
2017.05.15. 16:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.15. 16:45

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
277923
Feltöltve
2017.05.15. 16:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

277924
Feltöltve
2017.05.15. 16:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

277925
Feltöltve
2017.05.15. 16:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

277926
Feltöltve
2017.05.15. 16:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

277927

278093
Feltöltve
2017.05.17. 09:57

Dr. Pinczés Sándor 17.05.17. 09:57

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
339946
Feltöltve
2019.01.21. 21:47
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ33/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.21. 21:47

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
339955
Feltöltve
2019.01.21. 22:00
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ48/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.21. 22:00

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
351232
Feltöltve
2019.04.16. 21:45
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.04.16. 21:45
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.03.23. 15:09
Megérintettem a "Szentháromság" alkotást
18.12.12. 12:36
Megérintettem a "Szentháromság" alkotást
17.05.17. 11:18
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szentháromság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.