Hősök emlékműve
Az emlékmű bemutatása:
Elő oldala, fentről lefelé haladva: 1914 és 1918 évszámok, közöttük a koronás kiscímer, melyről a koronát valamikor levésték.
"Vitéz
nagybányai HORTHY ISTVÁN
repülő főhadnagy
Magyarország kormányzó helyettese
1942. augusztus 20."
Két márványtábla:
"A II. világháború
füzesgyarmati katonai és
polgári áldozatai emlékére."
Alatta az áldozatok névsora.
Lovas huszár dombormű portréja, kivont karddal.
Következő 3 márványtáblán a névsor folytatása, legalsón "POLGÁRMESTERI HIVATAL" felirat.
Az oszlop lábához egy trianoni emléktábla van helyezve, sajnos közeli képet nem készítettem róla.
A hátoldal kicsit lazább:
Felül Füzesgyarmat címere, középütt egy szuronyt szegező, rohamsisakos katona portréja.
Alatta: 1938-as évszám, a hozzátartozó névsorral.
Végezetül egy gránittábla a következő felirattal:
"EMLÉKEZTETŐÜL
A Trianonban 1920. június hó 4. napján
megkötött békeszerződésre, mely szerződés
-Az I. világháborúban vérüket és életüket adó
hősi halottak áldozata ellenére
-az ország területi megcsonkításával,
családok szétszakításával,
az egyének és Magyarország tragédiáját okozta.
Emléktáblát elhelyezték
Füzesgyarmat város lakói 2006-ban"
![](/tagok/1c445600c3f7a723c6f46e2dec78ed73_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9c70b2c0474dc38f3a3765e5891762ab_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/64025377867f63820a18cb654cfc8e89_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/15be14f4039854d7db1de3967b56c46e_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f7efb29373bf308f287412fe69bd26dc_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ27/10 • 1/30 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5e58bdd0d1a13704a60d0c8f6f8d898e_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a7a56da2c9b1d71c5f6876555cec132e_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fcb05b1334cb748c9cdc3be4d0025ace_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/20 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/76a9fb10f5c498848ad0479c8e91573e_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ef191459c5f130cc012bbb51866365fc_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/20 • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dd1b82deebee55fe84ca9e052fff8eed_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/056a154a2159c7b2f5dd9a80c09ac55c_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a31272-5ce57c0fd9ce7-3a4a20b0b88fb867c190db8d_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ240/100 • 1/100 • 2.4mm • ISO116
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a31272-5ce57c3caa290-b4a872814c3aceb4fbadb71e_4.jpg)
"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói
ƒ240/100 • 1/50 • 2.4mm • ISO124
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!