Cserdi, Fő utca 59.

Alternatív, helyi címek:Cigány holokauszt emlékmű. Porajmos emlékmű.

Cserdi
Fő utca 59.

Avatás2010

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.05.17. 05:03
Cserdi főutcájának közepén, az úttest keleti oldalán, az önkormányzat épületével szemben van egy emlékmű.

Egy magas és hosszú falszakasz húzódik itt észak-dél irányban. Így a falnak van egy nyugati és van egy keleti oldala. A keleti oldal rossz, sőt szörnyű dolgokra emlékeztet. A nyugati oldal kontinensünk szebbik énjét mutatja.

Kezdjük a falszakasz nyugati, utca felé látszó oldalával! A falon itt egy hatalmas fekete kőlapon Európa térképe látható. Nemcsak a szárazföldek és a tengerek, hanem az összes európai ország rajzolata rajta van. Az országok területében ott van nevük rövidítésének a jele. Balra egy listán 27 ország teljes neve és jele van. Legfelül Magyarország van, a többiek olyan sorrendben következnek, ahogy az Európai Unióhoz csatlakoztak. A jobb felső sarokban 10 olyan ország, amely ezt (még) nem tette meg. A fényesre csiszolt és így nagyon csillogó és tükröződő tábla bal felső sarkában Magyarország és Cserdi címere van. A nagy táblától jobbra, egy keskenyebb kőlapon az adományozóknak és segítőknek nyilvánítanak köszönetet: nevük felsorolásával. Ez az oldal tehát az egységes Európát mutatja be, melynek Magyarország és Cserdi is szervez része. A kép idilli!

Átsétálva a fal túlsó oldalára egy más világ fogad bennünket. A falhoz egy vasúti sínpár vezet. A talpfák és a vassínek hirtelen a falnak ütköznek és ott egy halálfejes tábla van: HALT! STOJ! szöveggel. Körben szögesdrótok láthatók.

A falon itt egy hatalmas vaslemez van. Jobbra egy koncentrációs tábor körvonala látszik. Balra négy ember áll, ők csontváz soványan és meztelenül várakoznak, avagy talán már csak árnyai önmaguknak.

A készítés körülményeiről több anyag olvasható a világhálón.

„A temető és a központ között a cigányholokauszt, a porojámosz emlékművét találjuk. A Cserdi melletti cigánytelepről sokakat elhurcoltak 1944-ben a komáromi erődbe. A 2012-ben emelt emlékmű első fele az Európa-fal, hátulja az értelmetlenségbe vezető vasúti sínpár. Jelképrendszere szintén sajátos, megfejtéséhez figyelmesen meg kell tekinteni az apró részleteket is.” – írják.

A készítés 2012-es éve nem valós, a 2010-es év valószínűbb. A tervezés 2009 elején történt és 2011 nyarán már készen állt az alkotás.

2009. jan. 30-án írják: „Európa Cserdire költözik. Megkezdődtek a cserdi „Európa fal” tervezési munkálatai. A fekete gránitfalba gravírozott Európa térkép, minden ország földjéből tartalmazni fog egy maroknyit. Így az ideérkező külföldi turisták igazán otthonosan érezhetik majd magukat – Bogdán László polgármester tervei szerint. A település vezetője elmondta, hogy az európai emberek összetartozását szeretnék szimbolizálni.”

2011. július 8-án írják: „A falu központjában van az Európa Fal, mögötte a Cigány Holocaust emlékmű és a gyönyörű fafaragással készült harangláb, valamint fahíd: ezek a beruházások az utóbbi néhány évben készültek el,”

2011. augusztus 20-án a Magyar Nemzet ismerteti az elkészült alkotást: „Bogdán László az úton vár bennünket, kiáll a hivatal földszintes épülete elé. Leállítjuk a kocsit, köszönünk, azt tanácsolja, álljunk át szembe a temető elé, ott nagyobb a hely. Itt áll az emlékmű: egy nagyjából két és félszer kétméteres fal, út felőli oldalán Európa térképe, előtte egy kerámia földgömb, amely szétszedhető. Belül a kontinens minden országából egy-egy marék földet őriz. A temető felé eső oldal pedig a holokausztnak állít emléket. – Én csináltam, flexszel rajzoltam – mutatja a polgármester a vaslemezt, amibe a körcsiszolóval gravírozta a birkenaui bejáratot. A földön van egy sínpár is, a fal tetején szögesdrót, a sín mellett Cyklon-B feliratú hordó.”
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Az emlékmű készítéséről:
https://www.geocaching.hu/caches.geo?id=4620
http://www.epir.hu/hirek/a-jovojuket-epitik-a-cserdiek.html
Bodacz Balázs: Mintafalu kocsma és játékgépek nélkül:
https://mno.hu/migr_1834/mintafalu-kocsma-es-jatekgepek-nelkul-878085

Cím alapján hasonló

"Európa fal" c. alkotás fotói Cserdi településről

Feltöltő
Azonosító
277502
Feltöltve
2017.05.12. 16:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.12. 16:26

"Európa fal" c. alkotás fotói Cserdi településről

Feltöltő
Azonosító
277503
Feltöltve
2017.05.12. 16:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.12. 16:26

"Európa fal" c. alkotás fotói Cserdi településről

Feltöltő
Azonosító
277504
Feltöltve
2017.05.12. 16:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.12. 16:27

"Európa fal" c. alkotás fotói Cserdi településről

Feltöltő
Azonosító
277505

277506
Feltöltve
2017.05.12. 16:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.12. 16:28

"Európa fal" c. alkotás fotói Cserdi településről

Feltöltő
Azonosító
277507
Feltöltve
2017.05.12. 16:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.12. 16:28

"Európa fal" c. alkotás fotói Cserdi településről

Feltöltő
Azonosító
277508
Feltöltve
2017.05.12. 16:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.12. 16:28

"Európa fal" c. alkotás fotói Cserdi településről

Feltöltő
Azonosító
277509
Feltöltve
2017.05.12. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.12. 16:29

"Európa fal" c. alkotás fotói Cserdi településről

Feltöltő
Azonosító
277510
Feltöltve
2017.05.12. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.12. 16:29

"Európa fal" c. alkotás fotói Cserdi településről

Feltöltő
Azonosító
277511
Feltöltve
2017.05.12. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.12. 16:29

"Európa fal" c. alkotás fotói Cserdi településről

Feltöltő
Azonosító
277512
Feltöltve
2017.05.12. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.12. 16:29
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.05.17. 05:03
Keszthelyi Sándor publikálta "Európa fal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.