A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai
A kápolnaterem két nagyméretű falképét Kontuly Béla festette, a mozaikképek Dex - Deéd Ferenc művei, az üvegablakokat Árkayné Sztehlo Lili készítette[1]. Mindegyik művész a "római magyar iskola" ösztöndíjasa volt, mindegyikükhöz közel állt a "novecento" irányzata.
A három nagy ablakon 2 - 2 a Szentlélekhez, illetve a papi hívatáshoz kapcsolódó jelenet és felirat kapott helyet.
A három nagy ablak fölött három kisebb, félkör alakú ablak is van.
A kis ablakokon Szentlélek jelképe, a galamb és két szárnyas angyal látható.
A felirat az egész alkotás témáját összefoglalja:
"Spiritus Domini replevit orben terrarum" (Az Úrnak lelke betölti a földkerekséget)
A nagy ablakok ábrázolásai:
Első ablak, felül:
"Et verbum caro factum est" - (Az Ige testté lőn)
Első ablak, alul:
"ab aeterno ordinata sum" (Én öröktől fogva rendeltettem)
Második ablak, felül:
"Ego elegi vos" (Én választottalak)
Második ablak, alul:
"Accipe Spiritum Sanctum (Fogadd be a Szentlelket)
Harmadik ablak, felül:
"Spiritus Sanctus supervenit in te" (A Szentlélek száll rád)
Harmadik ablak, alul:
"et habitavit in nobis" (és miköztünk lakozék)
Az épületben oktatási intézmény (kollégium) működik, a kápolna csak alkamanként, vezetéssel látogatható.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d5fe983546ffe28e30b31327c838e3b6_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ590/100 • 1/80 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d75fe96ae382c215b94a0da3304e2a74_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ590/100 • 1/110 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/97dedd2356740e5319ca3f90b524440f_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6e319574960851ab2ec8963b7be47cac_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ470/100 • 1/60 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e3c2165973c21c6cfc1c05b176cbecff_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/90 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1148640c41844378d8e50148a51302ea_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ430/100 • 1/45 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/05d64c0eaaee1a0053d98a25e72eb319_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/70 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4527580782d9364409c601e3fbccd6c2_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a291bc4d4d270a42e5218efcc9a27eb5_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/70ed55e19a1b2576ab92236a97c93f46_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/40 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d771757a004899468b13c30cd79e30c8_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/45 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u969-a31244-610bbf9c79fd6-8c33b2f92332d674c9591926_4.jpg)
"A Papi Szeminárium "új kápolnájának" üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/34 • 7.8mm • ISO400