Szentendre, Skanzen, Sztaravodai út 75,

Szentendre
Skanzen, Sztaravodai út 75,
Az irodaépület üvegekkel övezett, zárt udvarában.

Avatás1974
Avatás

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.05.16. 17:41
Nem könnyű feladat! Véletlen találat, amiben a jó hír az, hogy az alkotó és a mű címe a talapzaton lévő táblán szerepel. Ám amit olvasok: "Cím nélkül" mégis kevés támpontot ad. (A készítés dátuma ugyanott, de azt nem lehet tudni, mikor került jelen helyére, hiszen az épület modern, nemrég épült.)
Modern alkotás egy belső udvaron, amolyan "üvegkalitkában". Finom, felfelé törekvő vonalak, amiknek jó hátteret ad a legtöbb fotón felbukkanó, az üvegen látható tükörképe.
Ott – amúgy is sietve – fotóztam, itthon tanulmányoztam az eredményt.
A téma (szerintem) az ember, a nő. Először egy női lábat véltem látni, de fordítva, talpával felfelé, bár bizonyos szögből/szögekből kissé dundinak látszik. Többet nézve a talp arccá változott, látni véltem a szemeket, szájat.
Az anyag kedvez a fantáziának. Szemcsés szerkezete megerősít a látomásokban. Vagy éppen eltántorít.

A fiatal, rövid életű alkotó munkásságát az emlékére létrehozott internetes oldal igen sokrétűen mutatja be. Meggyőző képet kaphatunk arról is, hogy életét milyen szinten határozta meg szentendrei kötődése. Mindössze néhány figurális munkája volt, majd "az elvonatkoztatás útját választotta".
A honlapon nyomon követhetők művészi korszakai, Ez az alkotás a "korai munkák" közé sorolható, akkor (1971 és 1989 között) a női torzók és idolok foglalkoztatták (2. forrás) – itt kb. a 2.-3. kép , mint jellemző hasonlóság.
Innen a harmadik szobor (Anya gyermekével) visz kicsit tovább munkásságának egy jellegzetes témájához (inkább altémának mondanám), az "Egy is, kettő is" (1970-76) címmel jelzett sorozathoz (3. forrás)

Tehát idol, vagy torzó, női test, jól láttam, jól asszociáltam. Most pedig el vagyok varázsolva a tehetség szülte számtalan, a honlapon látható alkotás sokszínűségétől.
Források:
http://matyofalvi-gabor.hommage.hu/ http://matyofalvi-gabor.hommage.hu/?q=hu/munkak/korai-munkak-1969-76-1979/noi-torzok-es-idolok-1971-89
http://matyofalvi-gabor.hommage.hu/?q=hu/munkak/korai-munkak-1969-76-1979/egy-ketto-1970-76
http://epiteszforum.hu/a-szentendrei-skanzen-szabadteri-neprajzi-muzeum-uj-irodaepulete

Kapcsolódó
Anya gyermekével

Cím alapján hasonló

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
276953
Feltöltve
2017.05.08. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.08. 14:22

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
276954
Feltöltve
2017.05.08. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

276955
Feltöltve
2017.05.08. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

276956
Feltöltve
2017.05.08. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

276957

276958

276959
Feltöltve
2017.05.08. 14:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.08. 14:32

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
276960

276961
Feltöltve
2017.05.08. 14:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

276962

276963
Feltöltve
2017.05.08. 14:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.08. 14:32

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
276964
Feltöltve
2017.05.08. 14:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.05.08. 14:33
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.03.12. 18:18
A "Cím nélkül" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.16. 17:41
Göröntsér Vera publikálta "Cím nélkül" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.