Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna), Calea Ardealului

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Stációk, Drumul Crucii, Via Crucis

A kegytemplom mögötti hegyen állnak.

Avatás2006
Avatás1889


TundeK62
2017.05.04. 00:33
A máriaradnai kegytemplom mögött lévő hegyoldalban, ma három Keresztút áll. Ebből, ma már csak egyet használnak rendeltetésszerűen a hívek, a másik kettő beborulva, szinte megsemmisülve látható a fölfelé vezető úton. Ezt, a ma láthatót 1889-ben építették. A rajta lévő eredeti képekről nincs forrásom, leírásom. Az oszlopokat először 1914-ben újították fel, ez mindegyiken ott olvasható, és az az adat is, hogy melyik település hívei tették meg azt, akkor. Legutóbb, az 1990-es évek közepén készült egy domborműsorozat. Ez látható ma is a fülkékben. Pápai Éva veszprémi szobrász sorozatát 2006 körül helyezték el.
Sajnos a képzőművészről szóló oldalakon erről nincs tájékoztatás, viszont a helyről kiadott pár oldalas idegenforgalmi anyagban szerepel az adat.

Ismét egy részlet a kegyhely történetéből:
"1822. Ebben az évben olyan sokat keresték fel a radnai kegyhelyet, hogy a kolostor krónikása feljegyezte: ilyen nagy sokaságot még nem látott. A zarándokok között voltak román ortodox hívek is.
1832, Pünkösdkor 25.000 zarándok érkezett Radnára, míg szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján 20.000. 1844 pünkösdjén 22 pap szinte szünet nélkül váltotta egymást a gyóntatószékben; közel 13.000 gyónást hallgattak meg.

1860. A feljegyzés szerint ismét nagyon sok zarándok keresi fel a kegytempomot. A hívek távolról érkeznek: a Tisza mentéről már egy település sem hiányzik, az erdélyi és budapesti búcsújárók között vannak román ortodox vallású hívek is. Állandó vendégként vannak jelen a lugosi és angyalkúti görög katolikusok, akik bizánci rítusú liturgián vesznek részt. Majdnem mindegyik bánsági egyházközségnek, illetve a monarchia minden soknemzetiségű egyházmegyéjének külön radnai zarándoknapja van."

"A Keresztút egyes állomásai a stációk. Külső térben a stációk jellemzően téglából, kőből épített, faragott oszlopok, gazdagabban ráhelyezve, vagy fülkékben reliefekkel ábrázolt jelenetekkel készül."


I. Jézust halálra ítélik
II. Jézus vállára veszi a keresztet
III. Jézus először esik el a kereszttel
IV. Jézus anyjával találkozik a keresztúton
V. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet
VI. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát
VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
VIII. Jézus beszél a síró asszonyokhoz (vagy Jézus vigasztalja a síró asszonyokat)
IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel
X. Jézust megfosztják ruhájától
XI. Jézust a keresztre szegezik
XII. Jézus meghal a kereszten
XIII. Jézust leveszik a keresztről (és anyja ölébe helyezik)
XIV. Jézust eltemetik
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kereszt%C3%BAt
http://www.muemlekem.hu/hatareset/Maria-kegytemplom-es-kolostor-Mariaradna-1694
http://www.mariaradna.com/hu/toertenet
http://www.ekmk.hu/lexikon/talalatok3.php?beture=P%C3%81PAI%20%C3%89va

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Keresztút" c. alkotás fotói

Ilyen a Keresztút, visszanézve a Kálvária kápolnától. A kegytemplomtól indulva jó kis magasságba érkezünk, a séta alkalmával.
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276043
Feltöltve
2017.04.30. 14:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:42
Ilyen a Keresztút, visszanézve a Kálvária kápolnától. A kegytemplomtól indulva jó kis magasságba érkezünk, a séta alkalmával.

"Keresztút" c. alkotás fotói

I. Jézust halálra ítélik
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276032
Feltöltve
2017.04.30. 14:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:37
I. Jézust halálra ítélik

"Keresztút" c. alkotás fotói

II. Jézus vállára veszi a keresztet
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276033
Feltöltve
2017.04.30. 14:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:37
II. Jézus vállára veszi a keresztet

"Keresztút" c. alkotás fotói

IV. Jézus anyjával találkozik a keresztúton
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276034
Feltöltve
2017.04.30. 14:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:38
IV. Jézus anyjával találkozik a keresztúton

"Keresztút" c. alkotás fotói

III. Jézus először esik el a kereszttel
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276035
Feltöltve
2017.04.30. 14:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:38
III. Jézus először esik el a kereszttel

"Keresztút" c. alkotás fotói

V. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276036
Feltöltve
2017.04.30. 14:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:38
V. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

"Keresztút" c. alkotás fotói

VI. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276298
Feltöltve
2017.05.01. 22:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.05.01. 22:26
VI. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát

"Keresztút" c. alkotás fotói

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276037
Feltöltve
2017.04.30. 14:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:39
VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel

"Keresztút" c. alkotás fotói

VIII. Jézus beszél a síró asszonyokhoz (vagy Jézus vigasztalja a síró asszonyokat)
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276038
Feltöltve
2017.04.30. 14:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:40
VIII. Jézus beszél a síró asszonyokhoz (vagy Jézus vigasztalja a síró asszonyokat)

"Keresztút" c. alkotás fotói

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276039
Feltöltve
2017.04.30. 14:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:40
IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel

"Keresztút" c. alkotás fotói

X. Jézust megfosztják ruhájától
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276040
Feltöltve
2017.04.30. 14:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:40
X. Jézust megfosztják ruhájától

"Keresztút" c. alkotás fotói

XI. Jézust a keresztre szegezik
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
276041
Feltöltve
2017.04.30. 14:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.30. 14:40
XI. Jézust a keresztre szegezik

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
316705
Feltöltve
2018.07.03. 21:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.03. 21:33

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
316706
Feltöltve
2018.07.03. 21:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/70 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.03. 21:33

"Keresztút" c. alkotás fotói

Letört a kereszt.
Alkotó
Település
Lippa-Máriaradna (Lipova-Radna)
Feltöltő
Azonosító
377178
Feltöltve
2019.10.05. 15:49
EXIF információk...
HUAWEI / KOB-L09
ƒ240/100 • 1/50 • 2.4mm • ISO143

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.10.05. 15:49
Letört a kereszt.
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.01.12. 19:36
A "Keresztút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.10. 16:40
A "Keresztút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.05. 15:49
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
19.10.05. 15:45
Megérintettem a "Keresztút" alkotást
18.07.03. 21:33
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
18.07.03. 21:33
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
17.05.04. 00:38
A "Keresztút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.04. 00:33
TundeK62 publikálta "Keresztút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.