Darányi Ignác-szobor

Budapest, XIV. kerület, Városliget
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Dr. Darányi Ignác szobra

A Városligetben a Jáki templom előtt, Károlyi Sándor gróf szobrával szemben.

Avatás2017. április 27.
Avatás1931. május 17.

Göröntsér Vera
2017.04.26. 16:09
Kevéske előzetes hírem volt, vártam a fejleményeket. Nemrég olvastam a varosligetinfo.hu oldalán, hogy megszületett a szándék, újraállítják Darányi Ignác szobrát a Városligetben. Időpontra vonatkozó információ azonban sehol. Én utoljára vasárnap, esetleg hétfőn kerestem rá a net-en, nincs-e valami készülődés. Hogy őszinte legyek, meghívót vártam, vagy valami jelet, ami szerint készülődés folyik. Ilyen nem volt.
Ma valami sugallatra megint a Google-hoz folyamodtam. Az eredmény meglepő – tegnapi dátummal:

"Újraöntették, és újból felállították Darányi Ignác volt földművelésügyi miniszter szobrát a Vajdahunyadvárban. Igaz nem az eredeti helyén, hanem a jáki kápolna előtt...." (ld. a jelölt forrást).
Ezt követően olvasható az az egykori földművelésügyi miniszter eredeti szobra történetének rövid összegzése (kevés életrajzi adat u.ott), mint ahogy azt rögzíti az alkotást korábbi helyén bemutató műlap is (ld. a kapcsolt lapot).
Az 1931-ben állított alkotás szomorú vége is szerepel mindkét helyen: az 1944-es bombázásokkor megsérült, majd a Vignali cég telepére került. 1950-ben, a Sztálin-szoborhoz szükséges anyag gyűjtésekor beolvasztották.

Az alkotás egy padon, ülő helyzetben, komoly gondolatokba mélyedve, kezében fontos irattal ábrázolja a minisztert. Amennyire meg tudom állapítani, a rekonstruált szobor kis részletekben tér el az eredetitől, ami inkább a talapzatot érinti (alacsonyabb a lépcső feletti rész). A felirat: „SI MONUMENTUM QUAERIS, CIRCUMSPICE” (Ha emléket keresel, tekints körül) látható a jobb szélen – talán a betűtípus változott, a név középtájt olvasható, de értelemszerűen kisebb betűvel.
A legfontosabb változás: nem egykori helyén, a tó felőli oldalon, az épület mellett, hanem a bejárat közelében, Károly Sándor gróf hasonló felépítésű szobrával szemben helyezték el, így a a belépő előbb látja (rögtön turistákkal körbevéve, fotózkodva) a régi/új szobrot.
Arról nincs információm, a rekonstrukció hogyan készült. Lehet, segítségre volt a Mezőgazdasági Múzeumban látható kicsinyített mása és bizonyára jó-néhány fénykép, de konkrétumot nem tudok. Sajnos a rekonstrukciót végző szobrász neve sem szerepel sehol.
Arról sem látok hírt, hogy készülne valamiféle avatás, hivatalos átadás. Ha a fent idézett híradást veszem alapul, "újból felállították", nem biztos, hogy várható. Minderről még próbálok biztosat megtudni.
--
A hozzászólásokkal válasz született a nyitott kérdésekben. Biztos információ az avatás ideje és a művet újraalkotó művész neve is megtalálható a médiában. Mindkettőt pótoltam, köszönöm Margónak!
Források:
http://www.varosligetinfo.hu/index.php/85-cimlap/665-ujraallitottak-a-daranyi-szobrot-a-ligetben
http://www.hirado.hu/2017/04/27/felavattak-daranyi-ignac-szobrat-a-varosligetben-2/
http://pestbuda.hu/cikk/20170427_szobrot_allitottak_daranyi_ignacnak
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1522478197803827&set=pcb.1522478804470433&type=3&theater

Cím alapján hasonló

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
275477
Feltöltve
2017.04.26. 15:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.26. 15:17

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
275478
Feltöltve
2017.04.26. 15:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

275475
Feltöltve
2017.04.26. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.26. 15:16

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
275484
Feltöltve
2017.04.26. 15:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.26. 15:20

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
275479
Feltöltve
2017.04.26. 15:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

275474
Feltöltve
2017.04.26. 15:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.26. 15:16

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
275476
Feltöltve
2017.04.26. 15:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.26. 15:17

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
275480
Feltöltve
2017.04.26. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.26. 15:19

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
275481
Feltöltve
2017.04.26. 15:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.26. 15:20

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
275483
Feltöltve
2017.04.26. 15:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

275485
Feltöltve
2017.04.26. 15:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.26. 15:21

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
275482
Feltöltve
2017.04.26. 15:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.26. 15:20

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
487911
Feltöltve
2022.05.29. 15:12
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/671 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 22.05.29. 15:12

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
490942
Feltöltve
2022.06.27. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/125 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 09:53

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
490943
Feltöltve
2022.06.27. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/125 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 09:53

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
490950
Feltöltve
2022.06.27. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/100 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 09:53

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
490951
Feltöltve
2022.06.27. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 09:53

"Darányi Ignác-szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
490952
Feltöltve
2022.06.27. 09:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 09:53
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.05.08. 14:21
Megérintettem a "Darányi Ignác-szobor" alkotást
22.11.13. 11:57
Megérintettem a "Darányi Ignác-szobor" alkotást
22.06.27. 09:53
3 új fotót töltöttem a "Darányi Ignác-szobor" műlaphoz
22.06.27. 09:53
2 új fotót töltöttem a "Darányi Ignác-szobor" műlaphoz
22.05.29. 15:12
1 új fotót töltöttem a "Darányi Ignác-szobor" műlaphoz
20.10.20. 17:25
Megérintettem a "Darányi Ignác-szobor" alkotást
19.02.20. 18:00
Megérintettem a "Darányi Ignác-szobor" alkotást
18.10.30. 12:13
Megérintettem a "Darányi Ignác-szobor" alkotást
17.06.17. 08:44
A "Darányi Ignác-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.04.26. 16:09
Göröntsér Vera publikálta "Darányi Ignác-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.