Ernst Thälmann-mellszobor

Budapest, XIII. kerület, Fiastyúk u. 35.

Állapot: Tudsz róla?

Budapest
XIII. kerület, Fiastyúk u. 35.
Az iskola bejárati ajtajától jobbra VOLT.

Avatás1984


Neszták Béla
2008.12.06. 16:50
Kb 40x60 cm kőtáblán:
'ERNST THALLMANN/1886-1944/ A német munkásosztály nagy fia, Németország/Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke a német és a nemzetközi munkásmoz-/galom kiemelkedő vezetője. 1944 augusztus 18.-án/ a buchenwaldi koncentrációs táboeban/ a fasiszták meggyilkolták.'
Ády
2019.07.30. 09:08
Találtam egy cikket, amiből kiderül, hogy nem 1969-ben állitották és az alkotó kilélte is.

“Kilencvennyolc évvel ezelőtt született Ernst Thälmann, Németország Kommunista Pártja Központi Bizottságának hajdani elnöke, akit a fasiszták 1933-ban bebörtönöztek, majd 1944-ben a buchenwaldi koncentrációs táborban meggyilkoltak. A XIII. kerületi Thälmann utca 35—37. szám alatti iskola Ernst Thälmann születésnapján ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból Thälmann-napokat tartottak, s ünnepélyesen leleplezték és megkoszorúzták Ernst Thälmann — az iskola bejáratánál elhelyezett — új mellszobrát, Konyorcsik János angyalföldi szobrászművész alkotását. A rendezvényen Angyalföld politikai, állami vezetői mellett ott voltak az NDK nagykövetségének és az NDK Centrumnak képviselői is. A nagykövetségen dolgozók gyerekeiből alakult kórus műsort adott.”
Források:
Pajtás, 1984. május 18. (39. évfolyam, 18. szám)
Dr. Koniorczyk Mátyás
2019.10.03. 22:21
Az avatás időpontja körüli bizonytalanságot el tudom oszlatni.
1984-ben éppen másodikos voltam ebben az (azóta már megszűnt) iskolában. A Fiastyúk utcát ekkor Thälmann utcának hívták, az iskolában pedig az Ernst Thälmann úttörőcsapat működött. A bejárat mellett régóta (vagyis, eszerint 1969 óta) volt egy portrészobor, melyben mindenki Ernst Thälmannt tisztelte, egészen addig, amíg a nyolcvanas években el nem látogatott felénk Thälmann lánya. Ő meglátta a szobrot, és megjegyezte, hogy milyen jó portré Wilhelm Pieck elvtársról... hát eléggé kínos volt a helyzet, az iskola vezetése nagyon sürgősen meg is akarta oldani. Ekkor jutott eszükbe, hogy a második osztályba jár valami szobrásznak a gyereke. Nosza, meg is keresték édesapámat, hogy tudna-e igen gyorsan egy Thälmann-portrét előállítani (amely ezúttal valóban a nevezett elvtársat ábrázolja). Apám alapos utánajárás után és meg is mintázta a portrét, amit 84-ben fel is avattak, emlékszem, jó nagy felhajtás volt, ahogy az Ády által idézett az újságcikkből is kiderül.
Hát ez a Thälmann-szobor igaz története...
Hogy mikor vették le, és hová vitték, nem tudom, de érthető: egy szélsőséges eszmét vezetőként képviselő ember portréja volt, még ha őt egy másik hasonlóan szélsőséges eszme nevében ölték is meg. 1999-ben az iskola is megszűnt, egy ideig a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája működött az épületben, legutóbbi ottjártamkor pedig üresnek tűnt. (Persze az is kérdés, vajon ki csinálta a korábban ott lévő Pieck portrét, és hogyan nem vették észre 15 évig a tévedést. És vajon hová lett az a szobor '84-ben?)



Cím alapján hasonló

"Ernst Thälmann-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
11924
Feltöltve
2008.12.05. 20:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.05. 20:01
Archív felvétel

"Ernst Thälmann-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367182
Forrás
Pajtás, 1984. május 18. (39. évfolyam, 18. szám)
Feltöltve
2019.07.29. 15:30
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.29. 15:30
Archív felvétel
Összesen 2 fotó

Műlap története

19.10.03. 22:21
A Közösség megszavazta az Ernst Thälmann-mellszobor műlapon várakozó szerkesztést
19.07.30. 09:08
A Közösség megszavazta az Ernst Thälmann-mellszobor műlapon várakozó szerkesztést
19.07.30. 09:08
A Közösség megszavazta az Ernst Thälmann-mellszobor műlapon várakozó szerkesztést
19.07.29. 17:37
A Közösség megszavazta az Ernst Thälmann-mellszobor műlapon várakozó szerkesztést
19.07.29. 15:30
1 új fotót töltöttem az "Ernst Thälmann-mellszobor" műlaphoz
16.10.17. 22:49
Az "Ernst Thälmann-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.05.21. 14:27
Az "Ernst Thälmann-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.12.06. 16:50
Neszták Béla publikálta "Ernst Thälmann-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.