I. és II. világháborúban elesettek emlékére

Óbudavár, Fő utca 24.
További képek a Fotólistában

Óbudavár
Fő utca 24.
A templom bejáratától jobbra áll a templomkertben.

Felállítás2012

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.04.26. 08:03
Óbudavár római katolikus Szent Márton tiszteletére szentelt 1836-os templomát szűk templomkert övezi. A parkosított terület déli részén van a világháborús emlékmű.

Alacsony kőalapon áll egy fehérre meszelt pillér. Felül íves záródású és piros cserépsorral fedett.

Az északi, azaz a templom felé néző oldalon vannak feliratok és táblák.

Legfelül egy kis fehér márványlapon van Magyarország címere, bronzból, domborművesen.

Alatta egy nagyobb fehér márványtáblán ez olvasható:
I - II. VILÁGHÁBORÚ ÁLDOZATAI
11 ember neve
EMLÉKÜK ÖRÖK

Mindezek alatt négy fémtábla van. Ezeken mindazoknak mondanak név szerint köszönetet, akik adományaikkal hozzájárultak a templom szembemiséző oltárához (2003-ban), a 14 stációhoz (2005-ben), a templomi csillárhoz (2005-ben), templom orgonájának megvásárlásához (2008-ban) a Szent Márton templom felújításához (2012-ben).

Ezt tapasztaltam 2017. április 17-én. Azonban, korábban nem ez volt a helyzet. A "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" Óbudavárnál szerepelteti és fényképen mutatja a világháborús emléket, de az még a templom nyugati falán van, a bejárattól balra. A fénykép szerint akkor még ott volt szemmagasságban: a magyar címer és a nagyobb fehér márványtábla a feliratokkal és a 11 névvel. Ez még egy 2011. szeptember 11-i fényképen is ott látható.

Azóta helyezték át a mostani külön építményre. Hogy mikor? Valószínűleg 2012-ben Jelenleg egy nagy tábla hirdeti, hogy az "Óbudavári Szent Márton templom felújítása az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében zajlott 15 millió forinttal 2012. 01. 05. és 2012. 05. 15. között. Ekkor tatarozták a homlokzatot, valószínűleg akkor vették le a táblát és tették mai helyére. A templomfelújításhoz hozzájárulók névsorát mutató fémtábla dátuma - 2012. szeptember 30. - is megerősíti ezt.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Hősi Emlék:
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/2234
Műemlékem leírása és fotói:
http://muemlekem.hu/muemlek?id=11348

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274878
Feltöltve
2017.04.22. 14:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 14:26

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274880
Feltöltve
2017.04.22. 14:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • ISO100

274881
Feltöltve
2017.04.22. 14:27

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 14:27

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274882

274883
Feltöltve
2017.04.22. 14:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 14:27

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274889
Feltöltve
2017.04.22. 14:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 14:29

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274884
Feltöltve
2017.04.22. 14:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 14:28

Adalék vagy máshol

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274879
Feltöltve
2017.04.22. 14:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 14:26

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274885
Feltöltve
2017.04.22. 14:28
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 14:28

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Óbudavár
Feltöltő
Azonosító
274886
Feltöltve
2017.04.22. 14:28
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/125 • ISO100

274887
Feltöltve
2017.04.22. 14:28
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

274888
Feltöltve
2017.04.22. 14:28
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.04.22. 14:28
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.04.26. 08:03
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.