Berettyóújfalu, Tardy út 10.

Berettyóújfalu
Tardy út 10.
A Városi Zeneiskola udvarában, közvetlen az épület előtt.

Felállítás2014. május 31.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
H.István
2017.04.18. 22:02
Itt is zárt ajtó fogadott. Az épület elég messze van a kaputól, de az alkotást lehet fotózni elég jól az utcáról.
Szilágyi Péter a zeneiskola egykori karnagya, valamint igazgatója volt, szobrát a „Fúvószenekarért” Alapítvány állíttatta halála után egy évvel, az iskola udvarán.

„...Györfi Lajos alkotásának avatójára eljöttek a családtagok mellett az egykori és jelenlegi növendékek, pedagógusok, zenekedvelők és tisztelők, akiket Muraközi István polgármester köszöntött. A városvezető az idő kegyetlenségére hívta fel a figyelmet, hiszen éppen egy éve távozott Szilágyi Péter, aki életével és munkásságával „sok mindenkinek, sokat jelentett”. A felavatandó alkotással a halhatatlanság útjára lépett Péter emlékének adózunk – emelte ki, majd hozzátette: - „Isten hozott régi-új otthonodban, a zeneiskola udvarán!”

A szobor melletti kisebb kő felirata:
„Első volt Ő
Az egyenlők között.
Tettei felejthetetlenek,
Emléke örök!

Állíttatott közadakozásból
2014. május 31."
Források:
http://www.murakoziistvan.hu/index.php/111-sokaknak-sokat-jelentett-szobor-szilagyi-peternek

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Szilágyi Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
274546
Feltöltve
2017.04.18. 21:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.04.18. 21:32

"Szilágyi Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
274545
Feltöltve
2017.04.18. 21:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.04.18. 21:31

"Szilágyi Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
274543
Feltöltve
2017.04.18. 21:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.04.18. 21:29

"Szilágyi Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
274542
Feltöltve
2017.04.18. 21:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.04.18. 21:29

"Szilágyi Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
274540
Feltöltve
2017.04.18. 21:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.04.18. 21:28

"Szilágyi Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
274541
Feltöltve
2017.04.18. 21:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.04.18. 21:29

"Szilágyi Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
274539
Feltöltve
2017.04.18. 21:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.04.18. 21:27

"Szilágyi Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
274544
Feltöltve
2017.04.18. 21:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.04.18. 21:31

"Szilágyi Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
422138
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.10.27. 16:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.27. 16:06
2019. június

"Szilágyi Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
422137
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.10.27. 16:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.27. 16:05
2019. június
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.04.27. 15:17
A "Szilágyi Péter" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.27. 16:06
1 új fotót töltöttem a "Szilágyi Péter" műlaphoz
20.10.27. 16:05
1 új fotót töltöttem a "Szilágyi Péter" műlaphoz
17.04.18. 22:02
H.István publikálta "Szilágyi Péter" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.