Id. Görömbei Péter

Nagykálló, Vár utca 2.
További képek a Fotólistában

Nagykálló
Vár utca 2.
A református templom bejáratában látható.

Felállítás1990


Nem köztéri:Templombelső
Kotricz Tünde (TundeK62)
2017.05.13. 23:05
"A nevet ketten viselték Nagykállóban, apa és fia. Mivel azonban nemcsak a nevük volt azonos, hanem foglalkozásuk, tevékenységi körük, tudományos érdeklődésük is, az utókor emlékezetében alakjuk gyakran összemosódott, összecserélődött, s ez nem is egyszer félreértések forrása lett. Id. Görömbei Péter Sárospatakon végezte középiskolai tanulmányait s a teológiát is. 1869‐ben segédlelkészként került Nagykállóba. Két évvel később azonban a közeli Szakolyba helyezték át, majd néhány évig Eperjeskén működött, ott már mint rendes lelkész. 1876‐ban tért vissza Nagykállóba, s ott élt egészen haláláig.
Idővel igazi kállói lokálpatriótává lett. Mint tollforgató ember, nagyon sok cikket írt a település múltjáról.
Voltaképpen ő alapozta meg a nagykállói helytörténeti kutatást, sőt, nem túlzás azt állítani, az egész megyében is ő rakta le a helytörténetírás alapjait. Nem csak egyházi szakíró volt. Jelentős irodalomtörténeti tanulmányokat írt Tompa Mihályról, Károli Gáspárról és Jósika Miklósról."
Forrás, és a továbbiak: http://www.olvass-sokat.hu/sites/olvass-sokat.hu.foiskola/files/galeria/muveszet/nagyk%C3%A1ll%C3%B3/irodalom/mtt_185_id__gorombei_peter.pdf
Portrédomborművét a református templom bejárata mellett helyezték el.
Források:
http://www.olvass-sokat.hu/sites/olvass-sokat.hu.foiskola/files/galeria/muveszet/nagyk%C3%A1ll%C3%B3/irodalom/mtt_185_id__gorombei_peter.pdf




Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Id. Görömbei Péter" c. alkotás fotói Nagykálló településről

Feltöltő
Azonosító
274182
Feltöltve
2017.04.16. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Id. Görömbei Péter" c. alkotás fotói Nagykálló településről

Feltöltő
Azonosító
274183
Feltöltve
2017.04.16. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Id. Görömbei Péter" c. alkotás fotói Nagykálló településről

Feltöltő
Azonosító
274184
Feltöltve
2017.04.16. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Id. Görömbei Péter" c. alkotás fotói Nagykálló településről

Feltöltő
Azonosító
274185
Feltöltve
2017.04.16. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Id. Görömbei Péter" c. alkotás fotói Nagykálló településről

Feltöltő
Azonosító
274186
Feltöltve
2017.04.16. 17:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Id. Görömbei Péter" c. alkotás fotói Nagykálló településről

Feltöltő
Azonosító
274187
Feltöltve
2017.04.16. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Id. Görömbei Péter" c. alkotás fotói Nagykálló településről

Feltöltő
Azonosító
274188
Feltöltve
2017.04.16. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol

"Id. Görömbei Péter" c. alkotás fotói Nagykálló településről

Ebben az előtérben látható a domborműpár.
Feltöltő
Azonosító
274195
Feltöltve
2017.04.16. 17:47
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ebben az előtérben látható...Teljes szövegEbben az előtérben látható a domborműpár.Kevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

17.05.13. 23:05
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Id. Görömbei Péter" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.