Veszprém, Kemecse utca 1.

Állapot: Lebontott

Veszprém
Kemecse utca 1.
Az Európa Szoborpark I.-ben állt.

Felállítás2005

Göröntsér Vera
2017.04.20. 10:29
Egy újabb, eddig a fényképeim között rejtőzködő "bizonytalan művészeti értékkel bíró" alkotás a veszprémi (egykori) szoborparkból, amit a Vetési Albert Gimnázium udvarán létesítettek 2005-ben. A szoborpark, Ézsiás István úttörő kezdeményezései egyikének sorsát mát több műlapon leírtam én is. Felszólamlott a gimnázium igazgatónője, mert véleménye szerint nem egyeztethető a modern alkotások ottléte és az oktatási intézmény hagyomány-tisztelete. Pontosabban, mint ahogy a szoborpark állományának áthelyezése ügyében írt kérvényében szerepel: "egy oktatási intézménynek a hagyományos és modern egyensúlyát kell tanúsítani, reprezentálnia", amit a kortárs művek "megkérdőjeleznek".

Köztérképes pályafutásom elejére esik a látogatás, amikor találkoztam ezekkel a művekkel. Igaz, akkor elég nagy távolság volt a művészeti felfogásom és az ott látott művek között, de elmondhatom, nem billent meg bennem semmi, ami a hagyományos oktatással, amiben részesültem összevethető.

Itt ez a plasztika! Máig mondható, a címmel nehezemre esik összhangba hozni. De segített minap egy hasonló formát mutató műalkotás, ami nem volt más, mint egy modern hangvételben megfogalmazott alapkő, hasonlatos egy pecséthez. Lehet, hogy a cím segített, nem tagadom, de közelebb kerültem az alig 6 éve lefotózott alkotáshoz.
Fontos azonban, hogy a szépen, szinte simára megmunkált, de a belső szerkezetet megtartó, majdnem szabályos kő olyan erővonalakat és pici mélyedéseket mutatott, amin a ragyogóan sütő nap számára gyönyörű fény-árnyék játékra adott lehetőséget.
Források:
http://artportal.hu/magazin/artguide/europa-szoborpark---veszprem
http://www.veszpremkukac.hu/kulturharc-bekemenyitettek-az-igazgatonok/

Tagi gyűjteményben
Európa-szoborpark I.

Cím alapján hasonló

"Az alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
273864
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.04.14. 20:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.14. 20:19
2011. július

"Az alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
273865

273870
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.04.14. 20:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.14. 20:20
2011. július

"Az alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
273868
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.04.14. 20:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/250 • ISO80

273867
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.04.14. 20:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/80 • ISO80

273869

273866
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.04.14. 20:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.14. 20:19
2011. július
Összesen 7 fotó

Műlap története

17.04.20. 10:29
Göröntsér Vera publikálta "Az alapító" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.