Abaújszántó, Béke út 38.

Alternatív, helyi címek:Corpusz

Abaújszántó
Béke út 38.
A templom szentélyében, az oltár fölött.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2017.05.01. 17:17
Valamikor, a réges-régi időkben elindultam körbejárni és megörökíteni V. Majzik Mária alkotásait. A bejárás egy kapott lista alapján történt., ami szerint Abaújszántón egy Szent Borbála című kerámia-szobrot kell találnom (mai napig ez így szerepel a művésznő honlapján), ami a Gyümölcsoltó Boldogasszony templomban található. A templom képét (belsőt is) mutatja egy talált képeslap jobb alsó sarkában elhelyezett kis kép http://mokepeslapok.hupont.hu/felhasznalok_uj/1/0/107411/kepfeltoltes/erm318.jpg
Ezt az utat természetesen leegyeztettem, mivel ilyen távolságból a mise ideje előtt lehetetlenség pontosan megérkezni. Szükséges volt, legyen ott valaki, aki kinyitja a templomot és eligazít. Sikerült, egy igen szolgálatkész úr várt a megbeszélt időpontban. Szobor azonban nem volt. Udvarias kísérőm következetesen a Korpuszt mutatta, mint Majzik-alkotást. Csak később volt szó arról, hogy a két alkotást valamelyik település templomával elcserélték.

Szokatlan ábrázolás. A látható szándék szerint Krisztus teste , de az alkotást tartó elemek is úgy vannak felfüggesztve, mintha a Korpusz önálló lenne, lehetőleg a kereszt ne látszódjon (ami persze többnyire elkerülhetetlen). A Korpusz háttere egy átlátszó plexi kereszt, amin a művész az ábrázolást rögzítette.
Másrészt az anyag megmunkálása, Krisztus alakja felvet kérdéseket. Számomra Krisztus alakja itt megdöbbentő.

Kontrasztként mögötte a gótikus íves ablak üvegén az Angyali üdvözlet témáját mutató festett üvegablak látszik.
Források:
http://www.vmajzikmaria.net/wp/?page_id=25
http://www.aszantoplebania.poga.hu/kapcsolat

Cím alapján hasonló

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaújszántó
Feltöltő
Azonosító
273855
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.04.14. 18:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/42 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.14. 18:14
2011. szeptember

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaújszántó
Feltöltő
Azonosító
273860
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.04.14. 18:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/26 • ISO800

Göröntsér Vera 17.04.14. 18:16
2011. szeptember

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaújszántó
Feltöltő
Azonosító
273856
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.04.14. 18:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ480/100 • 1/10 • ISO800

273861

273857
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.04.14. 18:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ480/100 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.14. 18:14
2011. szeptember

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaújszántó
Feltöltő
Azonosító
273859
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.04.14. 18:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/26 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.14. 18:15
2011. szeptember

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaújszántó
Feltöltő
Azonosító
273862
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.04.14. 18:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ530/100 • 1/14 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.14. 18:16
2011. szeptember

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaújszántó
Feltöltő
Azonosító
273858
Fotózva
2011. szeptember
Feltöltve
2017.04.14. 18:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/45 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.14. 18:15
2011. szeptember

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaújszántó
Feltöltő
Azonosító
282528
Fotózva
2009. augusztus
Feltöltve
2017.06.23. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.23. 23:13
2009. augusztus

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaújszántó
Feltöltő
Azonosító
282529
Fotózva
2009. augusztus
Feltöltve
2017.06.23. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/20 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.23. 23:13
2009. augusztus

"Korpusz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abaújszántó
Feltöltő
Azonosító
282530
Fotózva
2009. augusztus
Feltöltve
2017.06.23. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.06.23. 23:13
2009. augusztus
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.06.23. 23:13
1 új fotót töltöttem a "Korpusz" műlaphoz
17.06.23. 23:13
1 új fotót töltöttem a "Korpusz" műlaphoz
17.06.23. 23:13
1 új fotót töltöttem a "Korpusz" műlaphoz
17.05.01. 17:17
Göröntsér Vera publikálta "Korpusz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.