Hármas emlékmű
Az emlékmű előzménye egy első világháborús emlékmű, amit 1949-ben leromboltak. 2014-ben a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartott konferenciához kapcsolódóan az iskola egykori (1948-52-as évfolyam) diákjainak kezdeményezésére új emlékművet készíttettek, ami már három eseményre: a két világháború és az 56-os forradalom hőseinek is emléket állít.
Az emlékmű egyik oldalán emlékezetül a korábbi emlékmű fényképe látható, a másik oldalon egy réztábla szövege rögzíti a teljes történetet.
"Iskolánk I. Világháborúban elesett hőseinek emlékét egy emlékfal őrizte. Az önkény 1949-ben ezt lerombolta, az ellene tiltakozó Nádas László igazgatót eltávolította. Az I. emeleten kiállított fotó az elpusztított emlékművet ábrázolja. Az iskola 1948-52 évek diákjainak egy csoportja kezdeményezte, hogy készüljön a két világháború és az 56- os forradalom hőseinek tiszteletére egy új emlékmű. A javaslatot a jogutód Bánki kar támogatólag befogadta. Az új emlékműhöz tartozó szobor Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikus, érdemes művész, az emlékfal Fekete György professor emeritus Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész alkotása és ajándéka. A megvalósításban meghatározó szerepe volt Csőke Antal gépészmérnöknek..."
Az emlékfal egy-egy szinten elhelyezett képekkel és hozzájuk tartozó felirattal emlékeztet a három történelmi eseményre, tetején egy turulmadár terjeszti ki szárnyát.
A hármas emlékmű ajándék: "Az emlékműhöz tartozó szobor Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikus, érdemes művész, az emlékfal Fekete György professor emeritus Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész alkotása és ajándéka."
http://events.uni-obuda.hu/files/attachments/11109/meghivo.pdf
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d263adbd131da25cd5ae5257723de7fc_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9dbd1bcdbb925328e9ee2cffcac82138_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/eda746895adb13cb6c69ba8c1490bd4e_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/35f13673f69645d58e4ca04df3ab7391_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d3409a688f2c97ee9a0d4fc8c0821601_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dda46796bed27cd3a5782b6f6ac860ae_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9a079de0ca5632dbaee148080b7a33d8_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/474c822158a0d3414c94a4435fbbff5f_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3f13c87755bf63b9c5b791e269361a51_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/8 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d5f482bcbf01715d2449f63e98a424fc_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/274e9402fa6e91740bf93ae7e9295d20_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/50 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2e40677fc25fa92544bd03f05e009d10_4.jpg)
"Hármas emlékmű" c. alkotás fotói
Archív fotó
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!