Alternatív, helyi címek:Canterburyi Szent Tamás

Budapest
IX. kerület, Balázs Béla utca 11.
A Thaly Kálmán utca 21. és a Balázs Béla utca 11. számú sarokház homlokzatán.

Felállítás1900. június 10.

Moravetz József (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2017.04.12. 14:41
A szobrot, a magasban véletlenül találtam egy városi bóklászásom során. Úgy gondoltam, talán impozáns jelképe ennek a három emeletes, láthatóan jó állapotban lévő háznak, amiről akkor semmit nem tudtam. A szoborra felnézve, a "Szt. Tamás" feliratot olvastam, azt hittem, ez éppen jó kiindulás egyéb paraméterei felkutatására. Csalódtam, mint annyiszor az épületdíszek terén. Szignót nem látok és semmiféle leírás nem nevesíti az alkotót.

A ferencvárosi védett épületekről vészjósló cikkeket találtam néhány évvel ezelőtti datálással. Eszerint a védettséget sorban veszik le az épületekről, sorozatban bontják és – annak ellenére, hogy számtalan üres telek is árválkodik a környéken – helyükre építik az újakat.
A Lásd Budapestet cikke (köszönjük Vero!) 2014-es állapotában mutatja be ezt az épületet. A cikk (igen beszédes) címe: Haldokló házak a Balázs Béla utcában... bár alcímként Ferencvárosi rehabilitáció szerepel, felvillantja a korábbi, nem igazán vonzó állapotokat. Ezt a házat példaként azok között mutatja be, "melyek sorsára már odafönn rányomták a pecsétet" és a cikket illusztráló képek nem is hagynak kétséget efelől. A szoborról készült fotó akkor: 2.bp.blogspot.com Másrészt innen is kiolvashatók a levéltári kutatások alapján meglévő, épületre vonatkozó adatok: A ház építtetője "tekintetes Popelka Tamás úr", a házban jórészt szoba konyhás lakásokat építtetett. A ház pincéjében 1929-ben szikvízgyártó üzem létesült.

A 2016-os cikk (local.hu) már jobb híreket közöl, egyben igazolja a látottakat. Az épület visszanyerte eredeti szépségét, a kialakított és kibővített bérlakások összkomfortosak. a képaláírás szerint "Szent Tamás őrzi a házat".

Mindezzel együtt a szoborfülkében látható alkotásról több adat nincs. Arról sem, egyáltalán miért esett a választás Szent Tamásra és éppen az érsekre.
Első ránézésre indokként a szerény építtető névazonosságára gondoltam, de akkor talán a jobban ismert apostol szobrát látnánk a homlokzaton. Az indíték tehát ismeretlen, de az attribútumok alapján hu.wikipedia.org biztos, hogy maga az érsek ábrázolása "őrzi a házat", vigyázza az új bérlőket.

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Szent Tamás" c. alkotás fotói

Alkotó
Moravetz József (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273564
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.04.12. 10:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.12. 10:59
2016. március
Feldolgozás alatt...

"Szent Tamás" c. alkotás fotói

Alkotó
Moravetz József (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273551
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.04.12. 10:56

Göröntsér Vera 17.04.12. 10:56
2016. március
Feldolgozás alatt...

"Szent Tamás" c. alkotás fotói

Alkotó
Moravetz József (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273575
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.04.12. 11:06

Göröntsér Vera 17.04.12. 11:06
2016. március
Feldolgozás alatt...

"Szent Tamás" c. alkotás fotói

Alkotó
Moravetz József (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273566
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.04.12. 10:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

273554
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.04.12. 10:57

Göröntsér Vera 17.04.12. 10:57
2016. március
Feldolgozás alatt...

"Szent Tamás" c. alkotás fotói

Alkotó
Moravetz József (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273555
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.04.12. 10:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

273567

273552

273569
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.04.12. 10:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.12. 10:59
2016. március
Feldolgozás alatt...

"Szent Tamás" c. alkotás fotói

Alkotó
Moravetz József (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273553
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.04.12. 10:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.12. 10:57
2016. március
Feldolgozás alatt...

"Szent Tamás" c. alkotás fotói

Alkotó
Moravetz József (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273550
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.04.12. 10:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.12. 10:56
2016. március
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.04.12. 14:41
Göröntsér Vera publikálta "Szent Tamás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.