Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán

Eger, Pyrker János tér 1.
További képek a Fotólistában

Eger
Pyrker János tér 1.
A bazilika timpanonja mellett állnak, jobbról, és balról.

Felállítás1960

TundeK62
2018.06.15. 20:07
Az egri bazilika szobrairól készült már egy összefoglaló műlap, több mint tíz éve, ami azóta sem nagyon bővült: https://www.kozterkep.hu/~/1464/bazilika_szobrai_eger_marco_casagrande_.html

A bazilikához szorosan hozzátartozó, de előtte álló négy szobrot már az oldalra való belépésem után feltöltöttem, de valahogy a többi, az épületet díszítő, hatalmas méretű szobor kimaradt. Az épülettel foglalkozó leírások is csoportosan említik őket, mint az attikán álló szobrok, és hasonló elnevezések.
Ezen a műlapon, tehát az épület mellékhajóinak tetején álló Kerub-szoborpár látható, ami a két szélső szobrot jelenti.

Ebben a könyvben: https://www.kozterkep.hu/books/view/412 találtam egy tanulmányt, ami Casagrande egri műveiről szólt. Az írás szerzője Ludányi Gabriella.
Ő ezt írja erről a két szoborról: "Az isteni Igazság és Szeretet angyalpárosának ábrázolása végigkísérte Casagrande működését, hiszen már ugyanebben a gondolatban fogant, az egri főszékesegyház mellékhajói fölé készült két szobor, illetve azoknak a kereszthajó jobb oldali oltáránál posztamensre állított nagyméretű gipszváltozata...
Még az egri székesegyház felszentelése előtt, 1835-ben készültek el a homlokzat további díszítései: a mellékhajók felett az oromzatot két angyal szobra egészíti ki, az előreugró timpanonos oszlopcsarnok frízén pedig aranyozott felirat áll: "Venite adoremus Dominum"."

Az eredeti szobrokat a forrásaim szerint 1960-ban lecserélték rossz állaguk miatt, és helyére másolatok kerültek. A szobrok nagyon nagyok, kb. kétszeres életnagyságúak, hogy a nagy magasságban jól érvényesüljenek. A távoli fotók az egri várból készültek.

A templomról még további információk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Egri_f%C5%91sz%C3%A9kesegyh%C3%A1z

2021 nyarán nem voltak a szobrok a bazilika homlokzatán. Remélem hamarosan visszakerülnek a helyükre.
Források:
https://www.kozterkep.hu/books/view/412

Blogbejegyzések a műlapról
Marco Casagrande bemutatása
Olasz szobrász. 1833-ban Pyrker János egri érsek hívására érkezett Magyarországra. Első ízben 1833-tól 37-ig dolgozott Egerben a Bazilika 4 monumentális szobrán, illetve a templombelső 28 falmezején a Krisztus életéből vett jeleneteken. A főhomlokzat feletti Hit, Remény, Szeretet című szobrok...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
273311
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2017.04.10. 00:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.10. 00:04

273312

273316
Feltöltve
2017.04.10. 00:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

TundeK62 17.04.10. 00:13

273309
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2017.04.10. 00:02
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.10. 00:02
2013. május

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
273317
Feltöltve
2017.04.10. 00:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.10. 00:13

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
273314
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2017.04.10. 00:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.10. 00:04
2014. május

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
273313

273315
Feltöltve
2017.04.10. 00:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.10. 00:12

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
343326
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.19. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.19. 22:06

343327

343328

273310
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2017.04.10. 00:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.04.10. 00:04
2014. május

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
449443
Feltöltve
2021.07.08. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 17mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.07.08. 00:07

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460781
Feltöltve
2021.09.30. 19:00
EXIF információk...
Samsung / SM-G920F
ƒ19/10 • 1/459 • 4.3mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 21.09.30. 19:00

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460782
Feltöltve
2021.09.30. 19:00
EXIF információk...
Samsung / SM-G920F
ƒ19/10 • 1/234 • 4.3mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 21.09.30. 19:00

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460783
Feltöltve
2021.09.30. 19:00
EXIF információk...
Samsung / SM-G920F
ƒ19/10 • 1/117 • 4.3mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 21.09.30. 19:00

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460784
Feltöltve
2021.09.30. 19:00
EXIF információk...
Samsung / SM-G920F
ƒ19/10 • 1/367 • 4.3mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 21.09.30. 19:00

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460785
Feltöltve
2021.09.30. 19:00
EXIF információk...
Samsung / SM-G920F
ƒ19/10 • 1/246 • 4.3mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

I.Cs. 21.09.30. 19:00

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
505624
Feltöltve
2022.10.21. 17:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 32.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.21. 17:37

"Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
505625
Feltöltve
2022.10.21. 17:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 37.1mm • ISO125

505626

Összesen 21 fotó

Műlap története

22.10.21. 17:37
3 új fotót töltöttem a "Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" műlaphoz
21.09.30. 19:00
5 új fotót töltöttem a "Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" műlaphoz
21.07.08. 00:07
1 új fotót töltöttem a "Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" műlaphoz
18.06.15. 20:07
TundeK62 publikálta "Kerub-szobrok a bazilika homlokzatán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.