Vajk megkeresztelése

Budapest, X. kerület, Szent László tér

Budapest
X. kerület, Szent László tér
A templomban a kereszthajó északnyugati végfalán

Avatás2002
Avatás1899

Benczúr Gyula (festőművész)
Róth Miksa (üvegművész)
Bráda Tibor (festőművész)
Polyák János (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2017.04.09. 12:20
A kőbányai Szent László templomot Lechner Ödön tervezte és Vaszary Kolos esztergomi érsek 1899. június 2-én, Szent László ünnepén szentelte fel. A második világháború idején az üvegablakok megsemmisültek, csak néhány ablak felső sora maradt meg. Bráda Tibor festőművész rekonstruálta az ablakokat a Kőbánya Önkormányzata a Millenniumi Hivatal és Kőbánya lakossága megbízásából 2001-2002-ben. Az ablaküveg rekonstrukcióról Bráda Tibor „Egy üvegfestő belső monológja” című könyvében ír „A rekonstrukció (a beleélés művészete)” című fejezetben. Az ablaküvegekről amatőr fekete-fehér fotók maradtak fenn és tanulmányrajzok az üvegképekhez. Szavai szerint: „A munka tehát azzal kezdődött, hogy megtanultam Róth Miksául gondolkodni”. Tanulmányozta a kerámiaoltárok motívumait, melyek az üvegablakokon is megjelennek. A szentek ruháinál szakrális hagyományokat, teológiai előírásokat vett figyelembe. A pályázat kiírónak feltétele volt, hogy az ablakok ne sötétítsék be a templomot, ez befolyásolta a színek megválasztását. Komoly feladatot jelentett számára az üveganyag beszerzése is.
Az üvegablakok alján látható az eredeti és rekonstruált üvegablak felajánlóinak neve. Az, hogy Bráda Tibor rekonstruálta, és hogy Polyák János iparművész műhelyében készültek, az a Szent József üvegablakon látható. Az ablakrekonstrukciók 2001-2002-ben készültek.
Ez az üvegablak Benczúr Gyula 1875-ben festett azonos nevű festménye alapján készült. De nem jeleníti meg annak minden alakját. „Az előtérben térdelő sötét ruhás, hercegi koronás ifjú, oldalán pajzzsal, kezében karddal a keresztelőkút mellett álló Adalbertre tekint. Adalbert arany és kék színben pompázó püspöki ruhás alakjával viszont már a középtérbe érünk. Előtte, kezét imádságra kulcsolva, fejét lehajtva, felsőtestét szabadon hagyó sötétvörös lepelben Vajk térdepel, mintegy a keresztelés aktusának beteljesülésére várva. Adalbert kezében a szentelt vizet tartalmazó aranyserleg.”
A megkeresztelés feltehetően 994. és 996.között történt.
Bráda Tibor említett könyvében az üvegablak készítőjeként Róth Miksát nevezi meg: :”Van olyan mű, ahol közismert történelmi tárgyú táblakép van valósághűen átültetve. Konkrétan Benczúr Gyula Vajk megkeresztelése című képéről van szó. Róth és Benczúr jóban voltak egymással, így aztán nyilvánvalóan a mester beleegyezésével történt az átültetés”. Róth Miksának van a Pannonhalmi Főapátság Szent István kápolnájában ilyen üvegablaka, ami 1899 táján készült. Egy másik forrás szerint „korabeli írásokban szerepel, hogy a templom valamennyi üvegét Róth Miksa festette, kivéve a kereszthajó "Vajk megkeresztelése" című ablakát, melynek eredeti készítője,a Glogovátz és Krauze üvegfestő cég volt.”
Eredeti készítőnek Róth Miksát írtam be.
Két szent is látható az üvegablakon, Szent Adalbert és Keresztelő Szent János.
Források:
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,542,0,0,1,0
Bráda Tibor: Egy üvegfestő belső monológja
https://privateuniverse3.wordpress.com/2015/01/19/benczur-gyula-vajk-megkeresztelese-2/
http://templomablakanno.blog.hu/2012/08/11/vajk_megkeresztelese

Cím alapján hasonló

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273085
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2017.04.07. 16:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:16
2013. december

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273097
Feltöltve
2017.04.07. 16:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:37

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273087
Feltöltve
2017.04.07. 16:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/120 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:17

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273088
Feltöltve
2017.04.07. 16:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:18

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273098
Feltöltve
2017.04.07. 16:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:43

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273090
Feltöltve
2017.04.07. 16:19

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:19

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273099
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2017.04.07. 16:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:43
2013. december

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273092
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2017.04.07. 16:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:20
2013. december

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273093
Feltöltve
2017.04.07. 16:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:20

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273094

273096
Feltöltve
2017.04.07. 16:23

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:23

"Vajk megkeresztelése" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273095
Feltöltve
2017.04.07. 16:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/34 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.07. 16:20
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.12.29. 16:12
Megérintettem a "Vajk megkeresztelése" alkotást!
18.09.06. 16:52
A "Vajk megkeresztelése" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.07.28. 16:33
A "Vajk megkeresztelése" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.07.24. 08:51
A "Vajk megkeresztelése" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.04.09. 12:20
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Vajk megkeresztelése" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.