Vezér György Ferenc síremléke

Petőfiszállás, Tanya 473., 6113

Angol cím:György Ferenc Vezér Pauline Monk

Petőfiszállás
Tanya 473., 6113
A templom szentélye mögött.

Felállítás2012. április 30.

Nem köztéri:Templombelső
Tüskés Anna
2017.04.12. 16:27
Vezér György 1914-ben született a Szatmár megyei Szaniszló faluban. 1928-ban Esztergomban a szalézi nevelőintézetben tanult, majd a bencés gimnáziumban érettségizett. 1935-ben kérte felvételét a pálos rendbe. Pécsett végezte bölcsészeti és teológiai tanulmányait. Virág Ferenc pécsi megyéspüspök szentelte pappá Pécsett 1940-ben. Lelkipásztorként működött a budapesti Sziklatemplomban és Pécsett. Legfontosabb állomáshelye Pálosszentkút volt, ahol megszakításokkal, több időszakban házfőnökként és a helyi lelkészség vezetőjeként szolgált. 1946 januárjától a magyarországi pálos rendtartomány vezetésében is részt vett. 1945-től a több alkalommal megpróbálták perbe fogni. 1951. március 20-án letartóztatták, koholt vádakon alapuló ügyét a Grősz József kalocsai érsek elleni koncepciós perhez csatolták. A kihallgatások során megkínozták, majd a Grősz-per IX. rendi vádlottjaként halálra ítélték. 1951. augusztus 3-án kivégezték Budapesten a Gyűjtőfogházban. 1992. február 17-én a Legfelsőbb Bíróság felmentette a vádak alól. Földi maradványait megtalálták a Rákoskeresztúri új köztemető 289-as parcellájában, majd 2012. április 30-án újratemették Pálosszentkúton. A temetési szertartást Bátor Botond, a Pálos Rend magyarországi tartományfőnöke végezte. A közel négy órás szertartás után leleplezték a Máté István szobrászművész által készített emlékművet, ami Lezsák Sándor felajánlásával készült.
Források:
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ujratemettek-martirhalalt-halt-vezer-ferenc-palos-rendi-atyat
Benkő Gabriella Emese
2019.08.26. 19:43
A dombormű erősen korrodált derék magasságban.

Tüskés Anna műlapja

Cím alapján hasonló

"Vezér György Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Petőfiszállás településről

Feltöltő
Azonosító
272991
Feltöltve
2017.04.06. 08:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.04.06. 08:42

"Vezér György Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Petőfiszállás településről

Feltöltő
Azonosító
272992
Feltöltve
2017.04.06. 08:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.04.06. 08:46

"Vezér György Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Petőfiszállás településről

Feltöltő
Azonosító
272993
Feltöltve
2017.04.06. 08:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.04.06. 08:48

"Vezér György Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Petőfiszállás településről

Feltöltő
Azonosító
370095
Feltöltve
2019.08.21. 10:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/80 • 240mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.21. 10:32

"Vezér György Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Petőfiszállás településről

Feltöltő
Azonosító
370096

370097
Feltöltve
2019.08.21. 10:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.21. 10:34

"Vezér György Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Petőfiszállás településről

Feltöltő
Azonosító
370098
Feltöltve
2019.08.21. 10:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.21. 10:34
Összesen 7 fotó

Műlap története

04.13. 20:01
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Vezér György Ferenc síremléke" feltöltésünket!
19.08.26. 19:43
A Közösség megszavazta a Vezér György Ferenc síremléke műlapon várakozó szerkesztést.
19.08.21. 10:34
2 új fotót töltöttem a "Vezér György Ferenc síremléke" műlaphoz!
19.08.21. 10:32
2 új fotót töltöttem a "Vezér György Ferenc síremléke" műlaphoz!
19.08.19. 09:49
Megérintettem a "Vezér György Ferenc síremléke" alkotást!
17.04.12. 16:27
A közösség publikálta Tüskés Anna "Vezér György Ferenc síremléke" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.