Bicsérd, Alkotmány utca 13.

Bicsérd
Alkotmány utca 13.

Felállítás1996. szeptember 21.

Márkus Ilona (képzőművész)

Keszthelyi Sándor
2017.04.11. 07:31
Bicsérden, az Alkotmány utca nyugati szélén áll egy alkotás, a 13. számú családi házzal szemben. A fűben, keskeny betonalapon négy tartószerkezet között három színes mező látható.

A tűzzománc mezőket élénk színek alkotják. Ezek a színek vannak: világoszöld, sötétzöld, kék, sárga, piros. Az alakzatok szinte csak geometrikusak, talán csak a középső részben érezhető virágmotívum. Mindez az alkotás keleti, azaz utca felőli oldalára vonatkozik.

Márpedig a túlsó oldalára is alkotott a művész. A nyugati fele, az utcáról nem látható, sőt ott egy - a játszótérhez levezető - meredek partoldal van, onnan nehezebben is szemlélhető. Az ottani mezők színei (sötétkék, világoskék, sárga, vörös) sötétebbek, komorabbak. A középső mezőben itt is egy virág bontakozik ki.

A házikó alakú szerkezet tetején még egy kis rombusz alakú mező is van, mindkét oldalon. Ezeken talán stilizált égitestek vannak, napkorong és holdsarló.

A nyugati oldal közepének alján ez olvasható: MÁRKUS ILONA 1996. A túlsó oldalon egy kis körben csak ennyi: M I.

A színes és időálló felületű tűzzománcot megkocogtatva, érezhető, hogy valamilyen fémfelületre, fémlemezre dolgozták rá.

A bicsérdi játszótér szélén álló Márkus Ilona alkotást "Földanya" címmel említik. Az Új Dunántúli Napló szerint ez volt Bicsérd első köztéri szobra. Avatása 1996. szeptember 21-én történt.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Márkus Ilonáról:
http://www.bicserd.hu/index.php/muvesztelep/tagok/markus-ilona

Cím alapján hasonló

"Földanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Márkus Ilona (képzőművész)
Település
Bicsérd
Feltöltő
Azonosító
272227
Feltöltve
2017.03.29. 22:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.29. 22:18

"Földanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Márkus Ilona (képzőművész)
Település
Bicsérd
Feltöltő
Azonosító
272228

272229

272230
Feltöltve
2017.03.29. 22:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.29. 22:19

"Földanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Márkus Ilona (képzőművész)
Település
Bicsérd
Feltöltő
Azonosító
272231
Feltöltve
2017.03.29. 22:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.29. 22:19

"Földanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Márkus Ilona (képzőművész)
Település
Bicsérd
Feltöltő
Azonosító
272232
Feltöltve
2017.03.29. 22:20
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.29. 22:20

"Földanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Márkus Ilona (képzőművész)
Település
Bicsérd
Feltöltő
Azonosító
272233
Feltöltve
2017.03.29. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/640 • ISO100

272234
Feltöltve
2017.03.29. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/125 • ISO100

272235
Feltöltve
2017.03.29. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.29. 22:20

"Földanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Márkus Ilona (képzőművész)
Település
Bicsérd
Feltöltő
Azonosító
272236
Feltöltve
2017.03.29. 22:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.29. 22:21

"Földanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Márkus Ilona (képzőművész)
Település
Bicsérd
Feltöltő
Azonosító
272237
Feltöltve
2017.03.29. 22:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.29. 22:22
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.04.11. 07:31
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Földanya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.