Szeged, Honvéd tér

Szeged
Honvéd tér
A templom főhomlokzatán

Avatás2008. október 31.


Kozma János
2008.12.01. 20:54
A reformáció ünnepén a Honvéd téri református templom bejáratánál felavatták Abádi Benedek, az első szegedi református prédikátor szobrát.

A Honvéd téri református templom előtt áll Szegedi Kis István szobra a bejárat egyik oldalán, most pedig a másik oldal is kapott egy szobrot. „Kopasz Márta református képzőművésznek volt az a gondolata, hogy van egy szülöttje a városnak, Szegedi Kis István, aki egy óriási tudományos karriert futott be Magyarországon. Ezt mutatja például az is, hogy Oxfordban tanították a dogmatikáját” - kezdte mesélni a szobrok történetét Kereskényi Sándor, a Honvéd Téri Református Egyházközség vezetője. „Hogy a szimmetria miatt a bejárat mindkét oldalán legyen egy szobor, másodiknak Abádi Benedeket választotta a művésznő, aki az első szegedi református prédikátor volt. Róla nem maradt fenn semmiféle rézkarc vagy festmény, ezért aztán a Kis István-szobrot is megalkotó Lapis András művész úr fantáziájára és tudására bíztuk, milyen lesz az arc. Mint az előző szobor esetében, így Abádi Benedek szobrához is óriási támogatást kaptunk a várostól az elképzelésünkhöz” - tudtuk meg a lelkésztől.

Abádi Benedek nyomtatta ki Sylvester János 1541-es Újtestamentum-fordítását, az első teljesen magyar nyelvű könyvet. Szegeden prédikátorként és nyomdászként tevékenykedett 1544. és 1552. között. Születéséről és haláláról keveset tudunk, kinyomtatott könyveinek adataiból következtethetünk arra, merre járt. A nyomdászmesterséggel a krakkói egyetemen ismerkedett meg, lelkészi képesítést pedig Wittenbergben szerzett 1543-ban. Szegedi hitterjesztői tevékenységének a rossz közállapotok vetnek véget, a hajdú csapatok betörése után a város elhagyására kényszerült.
Források:
http://www.parokia.hu/lap/szeged-honved-teri-reformatus-egyhazkozseg/cikk/mutat/abadi-benedek-szobranak-avatasa-1/
http://indafoto.hu/gabemkepei/abadi_benedek_szobra
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ab%C3%A1di_Benedek

Blogbejegyzések a műlapról
Szoboravatás 2008
Kozma János blogja @ 2008.12.01. 13:21
Talán segít új szobrokat vadászni és fényképezni. Ezek részben szegedi vonatkozású alkotások, ugyanis az alkotók vagy Szegediek, vagy itt történt a szobrok avatása. A Magyar Olimpiai csapat eskütétele napján a Tatai Olimpiai Központban avatták fel Kligl Sándor szegedi szobrászművész...

Kozma János műlapja



Cím alapján hasonló

"Abádi Benedek" c. alkotás fotói

A Szegedi Honvéd téri református templom előtt áll Szegedi Kis István szobra a bejárat egyik oldalán, most pedig a másik oldal is kapott egy...Teljes szövegA Szegedi Honvéd téri református templom előtt áll Szegedi Kis István szobra a bejárat egyik oldalán, most pedig a másik oldal is kapott egy szobrot. Kopasz Márta képzőművésznek volt az a gondolata, hogy van egy szülöttje a városnak, Szegedi Kis István, aki egy óriási tudományos karriert futott be Magyarországon. Hogy a szimmetria miatt a bejárat mindkét oldalán legyen egy szobor, másodiknak Abádi Benedeket választotta a művésznő, aki az első szegedi református prédikátor volt.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
11844
Feltöltve
2008.12.01. 20:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 08.12.01. 20:36
A Szegedi Honvéd téri református templom előtt áll Szegedi Kis István szobra a bejárat egyik...Teljes szövegA Szegedi Honvéd téri református templom előtt áll Szegedi Kis István szobra a bejárat egyik oldalán, most pedig a másik oldal is kapott egy szobrot. Kopasz Márta képzőművésznek volt az a gondolata, hogy van egy szülöttje a városnak, Szegedi Kis István, aki egy óriási tudományos karriert futott be Magyarországon. Hogy a szimmetria miatt a bejárat mindkét oldalán legyen egy szobor, másodiknak Abádi Benedeket választotta a művésznő, aki az első szegedi református prédikátor volt.Kevesebb szöveg

"Abádi Benedek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
11845
Feltöltve
2008.12.01. 20:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 08.12.01. 20:39

"Abádi Benedek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
11846
Feltöltve
2008.12.01. 20:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 08.12.01. 20:41

"Abádi Benedek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
189285
Feltöltve
2014.12.04. 14:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.04. 14:47

"Abádi Benedek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
189286
Feltöltve
2014.12.04. 14:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.04. 14:47

"Abádi Benedek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
189287
Feltöltve
2014.12.04. 14:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.04. 14:48

"Abádi Benedek" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
337289
Fotózva
2015. augusztus
Évszám
2015
Feltöltve
2018.12.28. 20:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.28. 20:30
2015. augusztus
2015
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.11.29. 14:39
Megérintettem az "Abádi Benedek" alkotást
22.09.25. 21:24
Az "Abádi Benedek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.28. 20:30
1 új fotót töltöttem az "Abádi Benedek" műlaphoz
18.04.22. 21:52
Az "Abádi Benedek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.27. 20:45
Megérintettem az "Abádi Benedek" alkotást
15.05.10. 23:09
Az "Abádi Benedek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.04. 14:48
1 új fotót töltöttem az "Abádi Benedek" műlaphoz
14.12.04. 14:47
1 új fotót töltöttem az "Abádi Benedek" műlaphoz
14.12.04. 14:47
1 új fotót töltöttem az "Abádi Benedek" műlaphoz
08.12.01. 20:54
Kozma János publikálta "Abádi Benedek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.