I. és II. világháborús emlékmű

Mezőtelegd (Tileagd), Strada Unirii

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű

Mezőtelegd (Tileagd)
Strada Unirii
A református templom kertjében áll.

Felállítás2012

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Kotricz Tünde (TundeK62)
2017.04.23. 22:40
Mezőtelegd "Református temploma eredetileg román kori, 1507-ben gótikus stílusban átépítették. Tornya barokk stílusú. 14. századi falképei az Utolsó Ítéletet, az Arma Christit és a magyar szenteket: Szent Istvánt, Szent Imrét és Szent Lászlót ábrázolják. Szentélyében befalazva látható a Telegdi család több tagja szarkofágjának a fedőlapja, például Telegdi Istváné 1514-ből és Telegdi Miklósé 1560-ból. Kertjében 2004-ben avatták fel Hagymássy Kata mellszobrát. A templomot védőfal keríti."

Az Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében című, 2012-ben megjelent könyvben nem szerepel ez az emlékmű, de másik 19 magyar emléket ismertet Dukrét Géza, amit ide nem lehet feltölteni. Többnyire sima emléktáblák, illetve 4–500 éves domborműves sírkőfedlapok.

A Turulmadaras emlékmű címoldalán az alábbi felirat olvasható:
Az I. és II. világháborúban
elesett mezőtelegdi
hősök emlékére

És, egy idézet: "Aludjatok, hát Isten katonái / Aludjatok Ti boldog pihenők!
Ringasson szelíden, mint az álom, / Idegen földek, távoli temetők!"
(Vitéz Somogyvári Gyula)
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mez%C5%91telegd



Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Mezőtelegd (Tileagd) településről

Feltöltő
Azonosító
271816
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2017.03.26. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. március

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Mezőtelegd (Tileagd) településről

Feltöltő
Azonosító
271815
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2017.03.26. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. március

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Mezőtelegd (Tileagd) településről

Feltöltő
Azonosító
271817
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2017.03.26. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. március

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Mezőtelegd (Tileagd) településről

Feltöltő
Azonosító
271820
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2017.03.26. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. március

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Mezőtelegd (Tileagd) településről

Feltöltő
Azonosító
271819
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2017.03.26. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. március

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Mezőtelegd (Tileagd) településről

Feltöltő
Azonosító
271818
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2017.03.26. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. március

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Mezőtelegd (Tileagd) településről

Feltöltő
Azonosító
271814
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2017.03.26. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. március
Összesen 7 fotó

Műlap története

17.04.23. 22:40
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.