Tanácsköztársasági-emlékmű

Békéscsaba, 44-es út mentén, külterületen

Békéscsaba
44-es út mentén, külterületen
A volt Veszely csárda mellett áll...

Felállítás1979. március 18.

TundeK62
2017.03.23. 21:17
A több száz oldalas üveglexikonomban egy meglehetősen furcsa adatra bukkantam, amikor tételesen átnéztem több évvel ezelőtt, Bohus Zoltán alkotó műveinél. Az üvegművészként alkotó képzőművész Mengyán Andrással, aki szintén nem szobrász, alkotta az emlékművet. Ő festő, grafikus és designer, a bergeni Képző- és Iparművészeti Főiskola tanára (Norvégia). Ipari formatervező és képzőművész.
Egy dolog köti őket össze: mindketten Békés megyében születtek. Bohus Zoltán Endrődön, Mengyán András Békéscsabán.
Az emlékműről van adat a lexikonomban. Ezt írják róla: Krómacél, mely 12 méter magas, 1x1 méter a kiterjedése. A földplasztika 3 méter magas, és 10x20 méter kiterjedésű.
Azt nem tudom, hogy a mai állapota az eredeti-e, vagy már rongált a mű, mert fiatal koromban nem jártam sohasem a két Békés megyei város között, a Veszely csárdánál.
Ha láttam is a művet, mert busszal rendszeresen elhaladtam előtte, nem emlékszem rá. A csárda pár éve még helyi műemléki védelem alatt állt, ma rogyadozik, és elkezdték a bontását. A parkolók a környéken le voltak zárva. Elhagyatott, koszos a helyszín.
Milyen sorsa lehet így az emlékműnek?
Szerintem legközelebb, már lebontott lesz az állapota. Talán a 24. órában fotóztam le...

Találtam az interneten a helyszínről egy igen érdekes leírást, melyből az is kiderül, hogy miért éppen ide telepítették az emlékművet:
"Gyula és Békéscsaba között, a két város területének határán egy kettős útkanyarban van Vesze, vizek és utak találkozásának, elágazásának helye.
Nevét egy ősi halászati mód, a rekesztőhalászat "vejsze" nevű eszközétől vette. Egy-egy nádból font s a mederfenékre rögzített labirintusszerű építmény volt, amelyből a hal nem talált kiutat. Veszének hívták azt a középkori falut, amely itt állt, s a törökdúlás pusztította el. A csárdán levő „Veszely” kiírás tehát hibás. A csárda után a régi útőrház előtt évszázados tölgyek, szemben velük hatalmas acéloszlop, a Tanácsköztársaság-emlékmű. 1919-ben a megszálló román katonák itt végezték ki a gyulai direktórium négy tagját. Vesze vízrajzi szempontból is érdekes hely. Az oszlop mögött van az ún. Veszei szifon, ez a műtárgy a kígyósi szikes legelőkről érkező rossz minőségű vizet átbújtatja az Élővíz-csatorna alatt, és a Gerlai-holtágba viszi. Ily módon a szennyezett víz elkerüli Békéscsabát. A Fehér-Körös holtmedréből, itt a csárda mögött ágazik ki az Élővíz-csatorna, amelyet a XVIII. század utolsó negyedében ástak, hogy Csabát összekössék az "élő" Körössel. A Fehér-Körös eredeti medre az innen északi irányba folyó Gerlai-holtág, amely Békésnél ömlik a Kettős-Körösbe. A veszei kanyarból déli irányba futó út a Fényesi-szőlők nevű tanyavilágot köti be a forgalomba. A híd előtt északnak kanyarodó útról közvetlenül elérhető Póstelek, Békés, Gerla és Doboz."
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/bohus-zoltan-32
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/mengyan-andras-844
http://www.kvte.hu/ksar/t26.htm
A magyar üvegművészet – alkotók, adatok 1945–2005 (132. p.)
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1979_03/?pg=148&layout=s

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Tanácsköztársasági-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
270884
Feltöltve
2017.03.22. 18:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 18:59

"Tanácsköztársasági-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
270885
Feltöltve
2017.03.22. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 19:00

"Tanácsköztársasági-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
270886
Feltöltve
2017.03.22. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

270887
Feltöltve
2017.03.22. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

270888
Feltöltve
2017.03.22. 19:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

270889

270890
Feltöltve
2017.03.22. 19:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 19:01

"Tanácsköztársasági-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
270891
Feltöltve
2017.03.22. 19:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 19:02

"Tanácsköztársasági-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
270892
Feltöltve
2017.03.22. 19:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

270893
Feltöltve
2017.03.22. 19:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

270894
Feltöltve
2017.03.22. 19:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

270895
Feltöltve
2017.03.22. 19:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.22. 19:02

"Tanácsköztársasági-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
428571
Feltöltve
2021.01.02. 11:10
EXIF információk...
HUAWEI / KOB-L09
ƒ240/100 • 1/1116 • 2.4mm • ISO101

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.02. 11:10

"Tanácsköztársasági-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
428572
Feltöltve
2021.01.02. 11:12
EXIF információk...
HUAWEI / KOB-L09
ƒ240/100 • 1/143 • 2.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.02. 11:12

"Tanácsköztársasági-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
428573
Feltöltve
2021.01.02. 11:14
EXIF információk...
HUAWEI / KOB-L09
ƒ240/100 • 1/1894 • 2.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.01.02. 11:14
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.10.31. 13:30
Megérintettem a "Tanácsköztársasági-emlékmű" alkotást
21.08.03. 18:38
Megérintettem a "Tanácsköztársasági-emlékmű" alkotást
21.01.02. 11:14
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági-emlékmű" műlaphoz
21.01.02. 11:12
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági-emlékmű" műlaphoz
21.01.02. 11:10
1 új fotót töltöttem a "Tanácsköztársasági-emlékmű" műlaphoz
21.01.02. 11:09
Megérintettem a "Tanácsköztársasági-emlékmű" alkotást
20.03.23. 16:49
Megérintettem a "Tanácsköztársasági-emlékmű" alkotást
20.01.24. 12:41
Megérintettem a "Tanácsköztársasági-emlékmű" alkotást
19.05.25. 15:06
Megérintettem a "Tanácsköztársasági-emlékmű" alkotást
17.03.23. 21:17
TundeK62 publikálta "Tanácsköztársasági-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.