Pécska (Pecica), Strada 401 23
További képek a Fotólistában

Angol cím:Kuno Klebelsberg

Pécska (Pecica)
Strada 401 23
A római katolikus templom, mindig nyitott kertjében áll a szobor.

Felállítás2000. november 11.

Kotricz Tünde (TundeK62)
2017.03.23. 13:48
A könyvtár, ahol dolgozom, egyben Könyvtárpont is, vagyis olyan hely, ahol mindenkinek segítenek a digitális világban eligazodni, illetve az időseknek, pl. részt venni pályázatokban, üdülési lehetőségekben. Kb. fél éve az Erzsébet program keretében volt új fordulója ezeknek a pályázatoknak. Jött egy idős néni az irataival, hogy ő Magyarpécskán született. A magyar közigazgatási rendszer ezt a települést nem ismerte, ezért külön el kellett intézni, hogy emiatt ne maradjon le a meghirdetett kedvezményről.

Meg is kérdeztük a nénit, miért olyan fontos ez a település. Jött is a válasz: ott a szobor a parkban, ott született az egyik leghíresebb magyar kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno.

El is határoztam gyorsan, ha legközelebb Gyulán töltök majd pár napot, akkor megpróbálok elmenni oda is, hisz a határtól pár kilométerre van, csupán. Már, ha valaki Nagylaknál közlekedik, de mi Gyulavarsándnál léptük át a határt.
Magyarpécska viszont tényleg nem létezik, már hosszú ideje: "A mai Pécska (Pecica) az egykori Ópécska és Magyarpécska települések egyesülése nyomán jött létre, amelyek 1960-tól képeznek egy közigazgatási egységet. A mai közigazgatási egység lakossága 1910-ben 20.562 volt, amiből 11.402 magyar (55,45%), 7722 román (37,55%), 1438 (6,99%) pedig egyéb (szerb, szlovák és német) nemzetiségű." – írja a kisvárosról a wikipédia.

A római katolikus templom kertjében álló mellszobrot 2000. november 11-én leplezték le, avatták fel. Jecza Péter, temesvári szobrász portrészobrát a pécskai római katolikus egyház, és az ottani RMDSZ állíttatta. A szobor a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum ajándékaként került Pécskára.

A szobrászról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Jecza_P%C3%A9ter
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/jecza-peter-114

És, legvégén, de nem utolsó sorban a szoborral ábrázolt személy, Klebelsberg Kuno életrajza:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Klebelsberg_Kuno
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Klebelsberg_Kuno
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9cska

Közös gyűjteményben
Klebelsberg-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Klebelsberg Kuno" c. alkotás fotói Pécska (Pecica) településről

Feltöltő
Azonosító
270861
Feltöltve
2017.03.22. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Klebelsberg Kuno" c. alkotás fotói Pécska (Pecica) településről

Feltöltő
Azonosító
270862
Feltöltve
2017.03.22. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Klebelsberg Kuno" c. alkotás fotói Pécska (Pecica) településről

Feltöltő
Azonosító
270864
Feltöltve
2017.03.22. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Klebelsberg Kuno" c. alkotás fotói Pécska (Pecica) településről

Feltöltő
Azonosító
270863
Feltöltve
2017.03.22. 16:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

270865
Feltöltve
2017.03.22. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Klebelsberg Kuno" c. alkotás fotói Pécska (Pecica) településről

Feltöltő
Azonosító
270866

270868
Feltöltve
2017.03.22. 16:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Klebelsberg Kuno" c. alkotás fotói Pécska (Pecica) településről

Feltöltő
Azonosító
270869
Feltöltve
2017.03.22. 16:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

270870
Feltöltve
2017.03.22. 16:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Klebelsberg Kuno" c. alkotás fotói Pécska (Pecica) településről

Feltöltő
Azonosító
270871
Feltöltve
2017.03.22. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Klebelsberg Kuno" c. alkotás fotói Pécska (Pecica) településről

Feltöltő
Azonosító
270872
Feltöltve
2017.03.22. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol

"Klebelsberg Kuno" c. alkotás fotói Pécska (Pecica) településről

Ezt az emléktáblát, pár évvel a mellszobor avatása előtt tették a római katolikus templom falára.
Feltöltő
Azonosító
270873
Feltöltve
2017.03.22. 16:53
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ezt az emléktáblát, pár...Teljes szövegEzt az emléktáblát, pár évvel a mellszobor avatása előtt tették a római katolikus templom falára.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.03.23. 13:48
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Klebelsberg Kuno" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.