Budapest, XIII. kerület, Népfürdő utca 34-36.
További képek a Fotólistában

Budapest
XIII. kerület, Népfürdő utca 34-36.
A Duna Aréna bejáratánál, az utca felől felvezető lépcső oldala elején.

Felállítás2017. március 10.

Göröntsér Vera
2017.03.15. 15:35
A hírt a telefonom hozta elém, amint a modern világ minimális üresjáratát kihasználva, utazás közben szörföltem. Alig hittem a szememnek, a színhely lakásomtól néhány 100 méterre, de én nem-igen járok arra. Itthon várt a "sajtóhír", de addigra már megjártam a felvonulási terület buktatóin át vezető utat a kora-éjszakai sötétségben.
A hír (ld. Adalékok) információtartalma a műlap szempontjából annyi, hogy a szobor létezik és ott, ahol jelezték. Van nekem saját csőlátásom (egészen más irányú), így rávetettem magam a hiányzó adatok felkutatására.
Másnap (kötelező utam előtt) megint arra kerültem . Nappali fény (bár elkerülhetetlen munkaállapot), fotóztam. Közben emberek sora, akiktől összegezve azt tudtam meg, pályáztatás útján történt a kiválasztás (később hallom, két fordulóban), ill. hol is a központ, ahol pontosabb infó-t kaphatok.
Hazaérkezésem után (már majdnem d.u. 5-kor, ünnep előtt) az esélytelenek nyugalmával tárcsáztam a net-en talált telefonszámot. Kérdésemre kapcsolták a projekt előkészítő mérnökét. Köszönöm segítségét és türelmét!
A készséges válasz szerint (kiemelés) a pályázati kiírás lényegét úgy fogalmazták meg, olyan figurális alkotást vártak, ami tükrözi a Duna Aréna szellemiségét. A legfontosabb, elhangzott az alkotó neve és elérhetősége.

Ezt követően érdekes beszélgetést folytattam a művésszel. Elmondta, alapvetően "saját formavilágán belül" dolgozik, saját útját járja. Ez egy alkotói folyamat, adott téma "kifejtése", aminek megértéséhez támpontot adhat honlapjának gazdag gyűjteménye http://www.taubert.hu/en/statues Amikor valami konkrét felkérés érkezik, a megoldás a már motívumában létező mű és a konkrét igények közelítése lehet. Itt a vizes sportok művelőinek alkati adottságait tanulmányozva közelített az alak megformálásához.
Az anyagválasztás vezérszempontját az aréna homlokzati borítása adta, alkalmazkodva annak anyagához, tartva a léptéket is (az alkotás kb. négyszeres életnagyságú, 6,5 méter magas).
A kitűzött határidő teljesítése minden energiát igénybe vett, de az alkotásnak még nem volt címe. Ennek kapcsán sok mindenről szó esett, különböző kulcsszavak hangzottak el, gondolatok fogalmazódtak meg: úszásformák, rajtok – összehasonlításban; a megformált lebegő alak (lebegés és az ebből elképzelhető bármely asszociáció); lendület/elrugaszkodás; az ékszerszerű megfogalmazás; a magyar úszósport jellegzetességei, a Duna Aréna funkciója, jövendőbeli versenyek, díjátadás.
Nem sokára telefonon kaptam a hírt: megszületett a cím, valószínűleg a végleges.
Források:
Helyszíni munkatársak információi (szóbeli), pályázati projekt vezető, alkotó (telefon)

Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270025
Feltöltve
2017.03.14. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.14. 19:47

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270026
Feltöltve
2017.03.14. 19:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.14. 19:48

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270027
Feltöltve
2017.03.14. 19:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

270028
Feltöltve
2017.03.14. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Göröntsér Vera 17.03.14. 19:49

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270029
Feltöltve
2017.03.14. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/640 • ISO100

270030
Feltöltve
2017.03.14. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/400 • ISO100

270032

270031
Feltöltve
2017.03.14. 19:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/320 • ISO100

270033

367191
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.07.29. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/320 • 10.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 16:10
2017. március

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367194
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.07.29. 16:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 16:13
2017. március

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367193
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.07.29. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/400 • 11.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 16:10
2017. március

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367188
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.07.29. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/4 • 6.5mm • ISO8000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 16:08
2017. március

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367189
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.07.29. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/4 • 6.5mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 16:08
2017. március

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
270022
Feltöltve
2017.03.14. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/4 • ISO3200

270023
Feltöltve
2017.03.14. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/4 • ISO12800

270024
Feltöltve
2017.03.14. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/4 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.03.14. 19:47

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367190
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.07.29. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/6 • 15.7mm • ISO12800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 16:08
2017. március

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367176
Feltöltve
2019.07.29. 15:26
EXIF információk...
Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/2422 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.07.29. 15:26

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367177
Feltöltve
2019.07.29. 15:26
EXIF információk...
Nokia 7 plus
ƒ260/100 • 1/306 • 6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.07.29. 15:26

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367179
Feltöltve
2019.07.29. 15:26
EXIF információk...
Nokia 7 plus
ƒ260/100 • 1/335 • 6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.07.29. 15:26

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367178
Feltöltve
2019.07.29. 15:26
EXIF információk...
Nokia 7 plus
ƒ260/100 • 0/1000 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.07.29. 15:26

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367180
Feltöltve
2019.07.29. 15:26
EXIF információk...
Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/2249 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.07.29. 15:26

"A bajnok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367181
Feltöltve
2019.07.29. 15:26
EXIF információk...
Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/2054 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.07.29. 15:26
Összesen 24 fotó

Műlap története

19.07.29. 16:13
1 új fotót töltöttem az "A bajnok" műlaphoz
19.07.29. 16:10
2 új fotót töltöttem az "A bajnok" műlaphoz
19.07.29. 16:08
3 új fotót töltöttem az "A bajnok" műlaphoz
19.07.29. 15:26
6 új fotót töltöttem az "A bajnok" műlaphoz
19.05.03. 10:30
Megérintettem az "A bajnok" alkotást
18.08.10. 10:01
Megérintettem az "A bajnok" alkotást
17.03.15. 15:35
Göröntsér Vera publikálta "A bajnok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.