I. világháborúban elesettek emlékére

Abaliget, Várhegy utca 3.
További képek a Fotólistában

Abaliget
Várhegy utca 3.
Az r. k. templom nyugati falán van.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.03.19. 13:57
Abaliget temploma műemlék. A középkorban épült templomot a török időkben lerombolták. Az alapfalakon újjáépült és 1796-ban megnagyobbított római katolikus magas épületét látjuk ma. A Bűnbánó Szent Mária Magdolna titulusú templom nyugat-keleti hossztengelyű. A nyugati homlokzaton van az I. világháborús emlékmű.

Fekete gránitlap anyagú. Felül egy fekete kereszt van. Alatta a felirat:

HAZÁÉRT!
1914 1918.
A VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT HŐSEINK
Alatta két hasábban 23 név van és az hogy melyik gyalogezredben szolgáltak (nagyrészt a 19. és az 52. számúban).

A két évszám között egy kard van, melyet babérágak öveznek.

Ettől balra helyezték el a II. világháborús hősök emléktábláját. Nagyon újszerű, fénylő felületű. Ez végképp nem tartalmaz semmilyen művészeti értéket, a dísztelen táblán csak szöveg van, így önmagában nem is a Köztérképbe való. A közelség okán azért ide teszem a feliratozását:

A II. világháborúban
eltűnt, elhunyt hősi halottak emlékére.
Béke poraikra!
Közben két hasábban, 36 név sorakozik, betűrendben.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/3

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
269768
Feltöltve
2017.03.12. 21:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.12. 21:24

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
269769
Feltöltve
2017.03.12. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.12. 21:25

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
269770
Feltöltve
2017.03.12. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • ISO100

269771
Feltöltve
2017.03.12. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/80 • ISO400

269772

269773
Feltöltve
2017.03.12. 21:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.12. 21:26

Adalék vagy máshol

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
269774
Feltöltve
2017.03.12. 21:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.12. 21:26

"I. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
269775
Feltöltve
2017.03.12. 21:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.03.12. 21:26
Összesen 8 fotó

Műlap története

17.03.19. 13:57
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "I. világháborúban elesettek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.