Jézus Szíve-oltár szobra

Budapest, I. kerület, Szentháromság tér

Budapest
I. kerület, Szentháromság tér
A Mátyás-templomban áll.

Felállítás1893

Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2017.03.14. 22:22
A Mátyás-templom vagy Budavári Koronázó Főtemplom Jézus Szíve-oltárát a Szent László kápolna sarkához közel állították fel, a XIX. század végén történt átépítés, felújítás során.
Az építkezéseket Schulek Ferenc építész vezette, de számtalan bizottság segítette munkáját. Tanára, Steindl Imre is részt vett az egyik bizottságban.
Két, hasonló felépítésű, és ugyanazon anyagból, vagyis pirogránitból készült oltárt helyeztek el, közel azonos időben, a templomban. Az egyik a Jézus Szíve-oltár volt, a másik a Xavéri Szent Ferenc tiszteletére emelt oltár. A két oltárt, szimmetrikusan, egy-egy oszlophoz kapcsolódóan helyezték el a templomban.
Mindkettőnél új anyagot, a Zsolnay-gyár által kikísérletezett pirogránitot alkalmaztak.

A szobor terveit, és mintaformáit Mikula Ferenc szobrász készítette. A kivitelezés történt Pécsett, a Zsolnay-gyárban. A szoboralak magassága 130 cm, vagyis kisebb mint az életnagyság. A szobrot matt, és fényes, magastüzű mázakkal festették be.

Mivel az eredmény az építészeket igazolta (Steindl Imrét, és Schulek Ferencet, ezért a készülő országház épületébe is sok pirogránitból készült szobor került a következő évtizedben.

"Jézus Szíve (lat. Cor Iesu): Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe."
Forrás: http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve.html
Források:
Mátyás templom – A budavári Nagyboldogasszony templom évszázadai (1246–2013) (kiállítási katalógus, BTM, Budapest, 2015): 499–500. p.
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ty%C3%A1s-templom

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus Szíve-oltár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Mikula FerencZsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269268
Feltöltve
2017.03.08. 17:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.08. 17:05

"Jézus Szíve-oltár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Mikula FerencZsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269269
Feltöltve
2017.03.08. 17:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/10 • ISO1250

269270
Feltöltve
2017.03.08. 17:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/15 • ISO3200

269271
Feltöltve
2017.03.08. 17:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/20 • ISO5000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.08. 17:05

"Jézus Szíve-oltár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Mikula FerencZsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269274
Feltöltve
2017.03.08. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/10 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.08. 17:16

"Jézus Szíve-oltár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Mikula FerencZsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
269273
Feltöltve
2017.03.08. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.08. 17:16
Összesen 6 fotó

Műlap története

18.11.04. 14:42
Megérintettem a "Jézus Szíve-oltár szobra" alkotást
17.03.14. 22:22
TundeK62 publikálta "Jézus Szíve-oltár szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.